2019. augusztus 24. szombat Bertalan

Gmo (7. oldal)

A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint a GMO-ügyben érintett mostanáig ismert területek összesen 4225 hektárt tesznek ki, ebből 429 hektár található Somogyban, ezt már mind megsemmisítették.
A GMO-ügyben érintett gazdák szeptember végéig jelentkezhetnek kártérítésért, és összesen több mint 100 millió forintból gazdálkodhatnak.
Szerdán döntött a génmódosított vetőmagok miatti kártérítések összegéről a kormány.
Támogatja az Európai Parlament azt a jogszabály-javaslatot, amely lehetővé tenné a tagállamok számára, hogy betiltsák, korlátozzák, vagy éppen engedélyezzék a génmódosított szervezetek köztermesztését. A bizottsági tervezettel ellentétben...
A Bizottság közzétette az európai GMO-termesztés társadalmi-gazdasági vonatkozásairól szóló jelentését, mely szerint a rendelkezésre álló információk sokszor statisztikailag korlátozottak és gyakran a GMO-termesztéssel szembeni előítéleteken...
A genetikailag módosított élőlények (GMO) hazánkban rendkívüli módon osztják meg a közvéleményt és az ebben kompetens tudományos elit tagjait. A közelmúltban készült el, és került bemutatásra az úgynevezett Magyar Fehér Könyv...
A hazai tudományos élet képviselői „Genetikailag módosított élőlények a tények tükrében” címmel Magyar Fehér Könyvet állítottak össze, amelyről a Barabás Zoltán Biotechnológiai Egyesület és a Pannon Növény-Biotechnológiai...
Lehetséges az előrelépés abban a tervezett európai uniós szabályozásban, amelynek alapján a tagállamok területén meg lehetne tiltani vagy korlátozni lehetne a génmódosított termékek termesztését vagy forgalmazását - jelentette ki...
Az Európai Unió közismerten elutasító is a géntechnológiával szemben, egy múlt heti parlamenti konferencián azonban már GMO mellett kardoskodó érvek is elhangzottak, melyek szerint a genetikailag módosított növények egyáltalán nem csak...
A vetési időszak közeledtével a Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatja a gazdálkodókat, hogy néhány héten belül megjelenik a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) előírásrendszerének módosítása.
Összesen 38 ország mintegy 100 szakembere tanácskozik Budapesten, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) Európai és Közép-Ázsiai regionális informális ülésén.
Multinacionális törekvés van a génmódosított növénytermesztés elterjesztésére, ezért a Kárpát medence teljes területén tartósan ki kell zárni a génmanipuláció megjelenését - tartalmazza az a 10 pontos megállapodás, amelyet a medence...
Tavaly mintegy 10 százalékkal nőtt globális szinten a biotech növények termesztése, folytatva a megelőző tíz év trendjét, mióta elharapódzott a növekvő népesség élelemmel való ellátásért való aggodalom.
A tagállami szakértők lehetővé tennék, hogy az importált állati takarmány minimális mennyiségű génmódosított anyagot tartalmazzon. A lépéssel az EU állattartói kerülhetnek jobb helyzetbe, akik így akár olcsóbb takarmányhoz is juthatnak....
Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága egyhangú döntést hozott, miszerint javaslattal élnek, miszerint Magyarország csatlakozzon a GMO mentes Alpok-Adria régióhoz – mondta el az MTI-nek a bizottság elnöke, Jávor Benedek.
A bizottság három kukorica- és egy gyapotfaj bevezetését támogatja, egyelőre ez ellen egy tagállam sem emelt kifogást –írja a Világgazdaság.
Mike Mack, a Syngenta vezérigazgatója azt ígéri, hogy a tervezett üzletág összevonásoknak köszönhetően 2015-ig mintegy 650 millió dolláros költségmegtakarítást ér el a cég. Mindehhez arra van szükség, hogy a gazdálkodók fejével...
Az Európai Bíróság főtanácsnoka szerint forgalombahozatali engedély szükséges azon méz értékesítéséhez, mely akár elenyésző mennyiségben is tartalmaz a MON 810 kukoricából származó virágport – írja a BruxInfo.
A technológiát ellenző tüntetések elkerülése érdekében is tiltani lehetne a génkezelt növények termesztését az Európai Unió országaiban az Európai Bizottságban készülő friss tervezet szerint.
Továbbra sem fogadható el a tagállamok számára a génmódosított növények (GMO) köztermesztésbe vonására vonatkozó bizottsági javaslat, amely lényegében a tagországokra bízná, hogy engedélyezik, vagy betiltják a génmanipulált növények...

A szakértő szemével

Támogató:

Agrárszektor Konferencia 2019

Most extra kedvezményes áron >>

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu