Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 15-ig!
Csődeljárást kért maga ellen a bábolnai IKR Zrt., mivel a céget hitelező három bank lejárttá tette a vállalat hiteleit. A banki lépések előzménye, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy nemrég lezárult vizsgálatával egymilliárd forint adótartozás és büntetés megfizetésére kötelezte az IKR-t. A társaságot gabonapiaci áfacsalással is vádolják, a cég azonban cáfolja, hogy köze lenne ilyen ügyletekhez.
November 27-e óta csődeljárás alatt áll a bábolnai IKR Zrt. - közölte az agrarszektor.hu-val Szaxon J. Attila, a vállalat vezérigazgatója. A cég maga kérte a csődeljárás megindítását, mivel három hitelező bankja - a Raiffeisen, a K & H és az Erste - a közelmúltban lejárttá tette a cég hiteleit.
A vezérigazgató tájékoztatása szerint a három pénzintézet összesen 4-5 milliárd forintnyi hitelt tett lejárttá. Az IKR ugyanakkor lát esélyt arra, hogy csődegyezséggel kijuthat a mai helyzetből. Ezért is kezdeményezett maga ellen csődeljárást, amelynek során több mint 120 napos fizetési haladék illeti meg.
A bankok lépése összefüggésben áll azzal, hogy a NAV a közelmúltban mintegy egymilliárd forintnyi adótartozás és büntetés megfizetésére kötelezte az IKR-t - erősítette meg a vezérigazgató. A NAV követelése még nem jogerős, mivel a vállalat az első fokú határozatot megfellebbezte, a másodfokú döntés ellen pedig per megindítását tervezi, ha a cég számára az is kedvezőtlen lesz.
A NAV-követelés legnagyobb tételét azok a korábbi kukoricapiaci exportügyletek teszik ki, amelyek miatt az IKR-t végeredményben áfacsalással vádolják. Igaz, Szaxon J. Attila szerint a tényleges visszaélésekkel azok gyanúsíthatók, akik az IKR-től a terményeket megvették, majd azokat utaztatták és velük áfacsalást követtek el. A NAV álláspontja szerint viszont az IKR felelőssége is megállapítható, mivel nem választotta meg körültekintően üzleti partnereit.
A vezérigazgató a NAV-megállapításokat megdöbbentőnek nevezte, és szerinte nemzetközi bírósági ítéletek is alátámasztják, hogy ilyen esetekben nem terhelheti felelősség azokat a piaci szereplőket, akik jóhiszeműen jártak el. Ez olyan helyzet, mintha valaki vasedény boltot üzemeltetne, és őt is felelősségre akarnák vonni azért, mert a tőle vásárolt késsel a vevő gyilkosságot követett el - fogalmazott Szaxon J. Attila.