Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!
A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A konferenciára idén először 0. nappal is készülünk!
Regisztráljon most még EARLY BIRD áron!
Szabó Levente emlékeztetett arra, hogy cégüknek több mint két évtizedes kapcsolata volt a MATE jogelődjével, a gödöllői egyetemmel. A mostani együttműködéssel stratégiai partneri együttműködéssé fejlesztik a kapcsolatukat, amely az oktatás, nevelés, kutatás területén kiterjed a mezőgazdasági mérnöki, az agrármérnöki, a mezőgazdasági gépészmérnöki területekre, és a szakképzésre - jelezte a vezérigazgató. Hozzátette, hogy a KITE a jövőben a MATE hallgatói gyakorlati képzésének bázisa lesz, de kétirányú az együttműködés: jelenleg a KITE harminc dolgozója vesz részt az egyetem posztgraduális képzésein.
Közeleg az agrárium kihagyhatatlan csúcseseménye - Agrárszektor Konferencia december 9-10-én
Már csak néhány nap, és kezdődik az év nagy agráreseménye, a siófoki Agrárszektor Konferencia. A kétnapos esemény az agrárgazdaság legaktuálisabb és legforróbb témáit vonultatja fel csaknem húsz kerekasztal-beszélgetésben és száz előadóval december 9-10-én. A rendezvényen az államigazgatási, a vállalati, a pénzügyi és a szakmai-érdekképviseleti szféra csúcsvezetőitől hangzanak el azok az információk, amelyeket a piaci szereplők felhasználhatnak jövő évi és hosszabb távú eredményes gazdálkodási döntéseikhez. Emellett a konferencia lehetőséget nyújt a kapcsolatépítésre és a networkingre is. Ne hagyja ki a siófoki Agrárszektor Konferenciát december 9-10-én!Gyuricza Csaba azt mondta, a KITE a legnagyobb mezőgazdasági vállalkozásként hatást gyakorol az egész magyar mezőgazdaságra, az egyetemnek padig az a célja, hogy a térség legfajsúlyosabb agrárfókuszú felsőoktatási intézménye legyen. Kiemelte a rektor a precíziós mezőgazdaság kihívásait, amellyel csak akkor tud lépést tartani a felsőoktatási intézmény, ha a piac legjelentősebb szereplőivel működik együtt. Ennek eredményeként olyan szakemberek tudnak képezni, akik használható tudással kerülnek a piacra - fűzte hozzá. Az egyetem középtávú célja, hogy a magyar felsőoktatásban egyedülálló módon, KITE-tanszéket hozzanak létra a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen - mondta Gyuricza Csaba.
Címlapkép forrása: MTI/Bruzák Noémi