Feléledhet a gabonaegyezmény? - Putyin és Erdogan találkoznak

Feléledhet a gabonaegyezmény? - Putyin és Erdogan találkoznak

agrarszektor.hu
Ma fogadja Putyin Erdogant, az elnöki találkozó időpontját és helyszínét csak napokkal ezelőtt jelentették be, miután Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön Moszkvában fogadta török hivatali kollégáját, Hakan Fidant. Az elemzők szerint a találkozó egyik fő témája a fekete-tengeri gabonaegyezmény meghosszabbítása lehet.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

Törökország az ENSZ-szel közösen közvetített 2022 júliusában egy olyan megállapodás érdekében, amely lehetővé tette Ukrajnának, hogy gabonát és más élelmiszereket szállítson három ukrán kikötőből. Az ENSZ és Oroszország között pedig egy külön memorandum született ugyanebben az időben, amelyben ígéretet tettek arra, hogy elhárítják az akadályait Moszkva élelmiszer- és műtrágyaexportja előtt a világpiacon. Oroszország azonban kilépett az egyezményekből, arra hivatkozva, hogy nem teljesültek a feltételei - írja a Magyar Nemzet.

EZ IS ÉRDEKELHET

Tárik Meszár, az Eurázsia Központ és az MCC kutatója a lapnak elmondta, hogy

Amikor a gabonaegyezmény török közvetítéssel megszületett, akkor többen úgy gondolták, hogy ez egy jó tárgyalási alap lehet a későbbiekben a béketárgyalások során is. Törökország a kezdetektől próbál kiharcolni egy olyan pozíciót magának, amellyel közvetíthet a két fél között, hogy közelebb kerüljenek a békéhez. Erdogan azonban nem állt be a nyugati szankciós politika mögé, láthatóan végig próbál ellensúlyozni a két fél között, ami mindig is jellemző volt a török külpolitikára

Hozzátette, Moszkva érdeke az, hogy az eddigi tárgyalópartnereivel mindenképp megmaradjon a kapcsolata, és Ankara számára is fontos, hogy a viszonya rendeződjön Oroszországgal.

 

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?