2019. december 11. szerda Árpád

Hírek - Agrárpénzek

Bige László a Bloombergnek nyilatkozott az őt ért támadásokról

Bige László már a Bloomberg oldalán mondja el, miként látja a gyárait érő hatósági akciókat, és kit sejt a támadások mögött. Az üzletember szerint a támadás végső célpontja a 450 millió euróból felújított Nitrogénművek Zrt.
 
 

Már a Bloomberg is foglalkozik azzal, hogy Bige László szolnoki gyárát környezetvédelmi problémákra hivatkozva tavaly év végén lerohanták, majd működését leállíttatták a hatóságok. Idén október 24-én a bíróság ezt jogszerűtlennek ítélte meg, így a szolnoki üzem már ismét termel. Bige László eddig csak a hazai médiában utalgatott rá, hogy egy befolyásos üzletember állhat a hatóság érdeklődése mögött, most a Bloomberg oldalán nyíltabban fogalmaz.

Jön az év vége kihagyhatatlan agrárrendezvénye, a kétnapos siófoki Agrárszektor Konferencia! A december 4-5-i esemény egyedülálló módon foglalja össze és mutatja be az agrárgazdaság legnagyobb érdeklődésre számot tartó, legaktuálisabb témáit. Regisztráljon most a december 4-5-i eseményre!

A milliárdos üzletember úgy véli, a támadás végső célpontja a 450 millió euróból felújított Nitrogénművek Zrt., a régió legnagyob nitrogénműtrágya-gyára, amit riválisa meg akar szerezni. A Bloomberg megpróbált annak is utána járni, hogy a vád igaz-e. Az ellenoldalon azzal a véleménnyel találkozott, hogy Bige László egy sor rossz beruházási döntésnek köszönheti szorult helyzetét és nem a konkurenciának. A lap oldalán megjelennek azok az üzleti vetélkedések is, amelyekről korábban az agrárszektor.hu is folyamatosan beszámolt.

Itt az OTP Bank reakciója

Az OTP Bank a Bloomberg hírügynökség „Getting Raided Is Cost of Doing Business for One Fertilizer King” című, 2019. november 21-én megjelent cikkére reagálva az alábbiakról tájékoztatta az Agrárszektor szerkesztőségét. A tájékoztatást az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

"Az OTP Bank 2012. március 7-én a jogszabályoknak megfelelően közzétett tőzsdei közleményében tájékoztatta a közvéleményt, hogy jogerősen megnyerte a Nitrogénművek Zrt-vel szembeni, több mint 25 milliárd Ft összegű kártérítési pert, amelyet a Nitrogénművek Zrt. indított az OTP Bank ellen.

Az OTP Bank a Bloomberg – szóban forgó cikket megelőző - érdeklődésére előzetesen megkereste a Nitrogénművek Zrt-t, hogy a Nitrogénművek Zrt. adja meg a felhatalmazást ahhoz, hogy a Bloomberg tervezett (és 2019. november 21-én megjelent) cikkére tekintettel az OTP Bank a fenti perrel kapcsolatos, banktitoknak minősülő információkat megoszthassa a közvéleménnyel. Ezen tények bizonyára segítették volna a valódi helyzet megismerését. Az OTP Bank legjobb tudomása szerint a Nitrogénművek Zrt. a mai napig nem válaszolt a banktitok feloldása iránti megkeresésre.

Megerősítjük, hogy Csányi Sándor nem tervezte és jelenleg sem tervezi a Nitrogénművek Zrt., vagy bármelyik más, Bige-csoporthoz tartozó vállalkozás megvásárlását, nem véleményezi a Nitrogénművek Zrt. pénzügyi állapotát. A vállalatcsoport által nyilvánosságra hozott éves üzleti jelentések, pénzügyi beszámolók kellő információt szolgáltatnak mindenki számára ennek megítélésére.

A fentiek ismeretében sajnálatos, hogy a Bloomberg hírügynökség nem teljes körűen járta körbe a szóban forgó témát, nem tárta fel tényszerűen a Bige-csoport pénzügyi, gazdasági, műszaki helyzetét, melynek hiánya miatt egy valótlan feltételezéseket tartalmazó cikket jelentetett meg. Szintén rendkívül sajnálatos, hogy a Bloomberg elmulasztotta tájékoztatni a közvéleményt arról, hogy az OTP Bank kész lenne tájékoztatást adni a cikkben említett feltételezésekkel kapcsolatos valós tényekről, amennyiben a Nitrogénművek Zrt. ehhez hozzájárult volna.

Csányi Sándor különösen sérelmezi, hogy a Bloomberg olyan hatósági eljárásokkal is összefüggésbe hozza, amelyeknek se okát se tartalmát nem ismeri, és azokra természetesen semmiféle ráhatása nem lehetett és nem is volt.

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy mind a valótlan, mind a valótlan és egyben sértő tények állítása, mind azok híresztelése jogsértésnek minősül.

Korábbi cikkeink a témában:

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu