Szalkszentmártonban ülésezett az MTA Állattudományi Bizottsága (x)
Az Agrofeed Kft. szalkszentmártoni telephelyén biztosított helyszínt az MTA Agrártudományok Osztálya Állattudományi Bizottságának soros üléséhez, 2024. április 17-én.
Az Agrárszektor AgroFókusz rovata egyfajta kompakt márkafelületként szolgál, lehetőséget teremtve az agrárium legfontosabb szereplőinek, illetve kiemelt partnereinknek arra, hogy közzé tegyék releváns tartalmaikat, minimális szerkesztőségi kontroll mellett. Az AgroFókusz rovatban megjelent cikkek elérhetőek az agrarszektor.hu asztali, mobil és tablet platformjain is, szponzoráció esetében pedig exkluzív kiemelést kapnak nyitóoldalunkon, illetve megjelennek az Agrárszektor közösségimédia-felületein is. Fontos megjegyezni, hogy az AgroFókusz rovatban megjelenő tartalmakat nem feltétlenül az Agrárszektor szerkesztősége készíti (ezt minden esetben jelezzük a megjelent anyagok végén), igény esetén azonban a Portfolio Csoport natív- és PR-tartalmakra szakosodott divíziója, mely függetlenül működik az Agrárszektor szerkesztőségétől, biztosít szakmai hátteret az anyagokhoz. A különlegesen hatékony megjelenési lehetőségről további információk és médiaajánlat!
Az Agrofeed Kft. szalkszentmártoni telephelyén biztosított helyszínt az MTA Agrártudományok Osztálya Állattudományi Bizottságának soros üléséhez, 2024. április 17-én.
Töprengéssel teli és nagyon elhúzódó kezdet jellemezte az idei fajtaválasztási szezont
Egyre több energiát kell fordítanunk az időjárási szélsőségek szoros követésén alapuló védekezésekre.
Júniusban felpezsdül az agrárium vérkeringése - ismét jön a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow
Azoknak a termelőknek, akik nem tudnak pályázni vagy azonnal van szükségük a mezőgazdasági eszközökre, jó lehetőség a használt gépek vásárlása.
A KITE Zrt. az állattenyésztők részére szánt gépeket mutatott be a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon.
A 2022-es év után 2023 is kihívásokkal terhelt volt az agrárium és az egész gazdaság szempontjából.
Az alapítványi garancia igénybevételével a gazdák számára jobban elérhetővé válnak nemcsak a banki, hanem közvetve az uniós források is.
Keserédesen, de az állattartóknál a lépéselőny két nehéz év után: az aszályban drágán betárazott takarmány, madárinfluenza és sertéspestis után az alacsony terményárak ugyanis végre faragnak a költségeken
A Metripond Plus Kft. több, mint 30 éve jelentős mérlegbeszállítója a takarmánygyártó és vetőmag-előállító vállalkozásoknak
Nagy megtiszteltetésben volt részünk március 26-án
Idén is készül szakmai programokkal a kiállítás mellett a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
A Basildon-i New Holland traktorgyár hat évtizedes fennállására emlékezett, amire egy ünnepi kiadású traktor is elkészült.
Az aktuális tavaszi témákból szemezgettünk Papp Zoltán gyombiológus, növényvédelmi szakmérnökkel
2024. április 10-én elindult az egységes kérelmek benyújtási időszaka, illetve az Agrár- ökológiai Programban (AÖP) felhasználható készítményekkel kapcsolatos döntési időszak.
A Valley X-Tec hajtómű, az iparág első nagy sebességű központi motorja lehetővé teszi, hogy olyan dolgokat tegyen a központi körforgóval, amelyek korábban nem voltak lehetségesek.
Magyar Növénytermesztésért Termékdíj Pályázat 2024
Idén összesen 15 pályázat érkezett 3 kategóriába csoportosítva: takarmányozás, tartástechnológia és állategészségügy, szaporodásbiológia
Az előző hetekben érkezett lehűlés miatt a helyenként fellépő fagy erőteljes károsodást okozott a növényeinkben.
Termőföldtől a takarmányozásig! Jó gyakorlat nagy adag tudással fűszerezve
Az elmúlt hét hideg periódusa kedvezőtlen hatást gyakorol a korán vetett kukorica és napraforgó növényekre.
A bor élvezete mélyen összefonódik azzal, hogy milyen hőmérsékleten szolgálják fel.
A kikelt 2-3 leveles növények sárgulnak, a növekedés megállt.
Az április eleji nyárias idő a gombás fertőzéseket visszafogta, de a hónap közepétől kezdődő lehűlés és csapadék újra kedvező helyzetet teremt a kórokozóknak.

A mentes élelmiszerek piaca nagyon dinamikusan fejlődik, az új termékek 60-70 százaléka már ebbe a kategóriába tartozik.
A közösségi média ma már messze túlmutat a szórakoztatáson, az egyik legfontosabb edukációs platformmá vált, különösen az étkezési szokások és az egészségtudatos életmód területén.
A forint erősödése és a kormányváltással járó változás miatt most van egy erős várakozás az élelmiszeriparban is.
Nem emelkedett törvényi szintre és május 14-én hatályát vesztette az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát tiltó kormányrendelet.
Ma már nem lehet úgy termelni, mint évtizedekkel ezelőtt, és ez sok termelőnek okozhat gondot.
A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.
A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.
A KUHN szálastakarmány‑betakarítási gépei a kaszálástól a rendképzésig hatékony, kíméletes és jól összehangolt megoldásokat kínálnak minden gazdaság számára.