Óriási viharok jönnek itthon: térképen mutatjuk, hol lehet a legkeményebb
Sok helyen már elkél az eső, helyenként jelentősebb mennyiség is összejöhet a záporokból, zivatarokból.
Sok helyen már elkél az eső, helyenként jelentősebb mennyiség is összejöhet a záporokból, zivatarokból.
A napraforgó évjárati termésstabilitása a kapáskultúrák között az élen van, a piaci előrejelzések szerint azonban vetésterülete nem növekszik, sőt, csökkenés várható 2024-ben, egyrészt a vetésforgókorlát, másrészt az árak kedvezőtlen alakulása okán.
A hét elején még fagyhat hajnalban, de vasárnapra már határozottan nyárias időre lehet számítani.
A jövőben a levélnedvesség-tartamról is közöl információkat a HungaroMet Zrt., amely fontos a gombás megbetegedések kivédése miatt.
Több vármegyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a következő napokra a zivatarok miatt.
20 foknál is melegebb lesz szombaton, de délután jön a front, és több fokos lehűlés várható.
Egy bizonyos szempontból valóban víznagyhatalom Magyarország, de a teljes kép ennél kicsit kevésbé hízelgő.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 35 százalékkal alacsonyabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával március első hetében.
Bár éjjelre lehűl az idő, napközben nem lesz hideg, ugyanakkor szél várható.
Úgy tűnik, hogy hétfőre akár komolyabb lehűlés is érkezhet, főleg keddtől, éjszakai fagyokkal.
A legtöbb csapadékot, 35 millimétert Sarródon mérték, de az Alpokalján is többfelé a 25 millimétert is meghaladja a 24 óra alatt lehullott csapadék mennyisége.
A következő napokban még egészen biztosan csapadékos marad az időjárás az országban.
Két vármegyére is másodfokú, egyre pedig elsőfokú figyelmeztetést adott ki a HungaroMet Zrt.
Erősen csapadékos lehet a jövő hét, de legalább az éjszakák fagymentesek lesznek.
Az erős széllel ismét egy nagyobb adag szaharai por érkezik délről Magyarország felé.
A meteorológusok szerint az idei volt a legenyhébb tél a mérések kezdete óta Magyarországon.
Már most aszály sújtja a mediterrán térség egyes régióit Európában az enyhe tél miatt.
Változékony idő várható a hétvégén: pénteken megszűnik a csapadék, de vasárnap újra eleredhet az eső.
A jövő hét első felében éjszakánként sem valószínű fagy, de a hét közepétől ismét lehűlésre lehet számítani.
Kisebb területen várható fagy a korábban jelzettnél a Meteorológia szerdai jelentése szerint.

Érdekes folyamatok figyelhetők hazánkban, habár úgy tűnhet a piac megtorpant, valójában egyfajta átrendeződésről van szó.
Menetrend szerint érkeznek a tünetek, ezért fel lehet rájuk készülni.
Egyre nyomasztóbb képet mutat a tömegtakarmány-hiány, kreatív ötletekkel próbálják átvészelni a helyzetet a tehenészetek.
Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója szerint a sebtapasz már nem segít.
Továbbra is rendkívül nagy problémát jelent az európai uniós - és így a hazai - növényvédelemben a hatóanyagok kivonása.
A repcében a magas terméspotenciál önmagában már nem elég. Olyan genetikára van szükség, amely kedvező és stresszes körülmények között is képes bizonyítani.