Megjött a helyzetjelentés a földekről: erre nagy szükség lenne most itthon
A kórokozók gyérüléséhez szükség lenne komolyabb fagyokra, tartós hidegre, erre azonban egyelőre nincsen kilátás.
A kórokozók gyérüléséhez szükség lenne komolyabb fagyokra, tartós hidegre, erre azonban egyelőre nincsen kilátás.
A jövő hét elején még többfelé várható hó, havas eső, eső, majd karácsony első napján már kiderül az ég, ezután vissztatr a borult, párás idő.
A legújabb meteorológiai előrejelzés szerint jelentősen csökkent a vasárnapi csapadék esélye.
Északnyugati-délkeleti tengely mentén mozgó csapadékmező okoz kisebb havazást, hószállingózást, hózáporokat.
Több mint egy hónap után megint az egész országra kiterjedő esőre számíthatunk itthon.
Extrém csapadékadatok érkeztek a spanyolországi Valencia térségét érintő özönvízről.
Már látszik, a közeljövőben mikortól várható komolyabb méretű csapadék Magyarországon.
Északkeletet néhol 10 mm eső áztatta a következő napok viszont változóan felhős, nyugodt időt hoznak számottevő csapadék nélkül.
Az esős napok után a hét végétől ismét egy szárazabb időjárás várhat a magyar földekre.
Több vármegyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a zivatarok, illetve a széllökések miatt.
A legfrissebb mérések alapján két nap alatt mintegy 4 centiméterrel emelkedett a Balaton vízszintje.
Magyarország egész területére elsőfokú riasztást adtak ki jelentős mennyiségű csapadék miatt, emellett zivatarokra is figyelmeztetnek.
Az esőnek pedig még közel sincs vége, csütörtökön és eleinte még pénteken is szükség lesz az esernyőkre.
Kiadós, jelentős mennyiségű eső várható szerdán, van, ahol több mint 30 milliméter hullhat.
Három időjárási körülmény támogatta az Európa-szerte rengeteg csapadékot hozó Borisz ciklon kialakulását.
A múlt hét eleji esőkkel együtt nyugaton, északnyugaton 100-140 mm, míg máshol jellemzően 40-90 mm esett, ami meghaladja a szeptemberi sokéves átlagot is.
A szeptemberi átlagos havi csapadékmennyiség többszöröse hullott le néhány nap alatt Sopronnál.
Komárom-Esztergom, Vas, Zala és Somogy vármegyékben is visszavonják a tűzgyújtási tilalmat.
A csapadék java még csak most jön, pedig a nyugati országrész már most alaposan elázott.
Napokon belül nagy árhullám alakulhat ki a Dunán és a nyugat-magyarországi folyókon.

A kiváló minőség nem a betakarítás pillanatában dől el, hanem már a virágrügyek kialakulásától kezdve folyamatosan formálódik.
Lassan változik a magyar étrend, az árérzékenység még mindig jellemző a fogyasztók többségére.
Néhány egyszerű szabály betartásával egész nyáron egészségesen működhet a komposztáló, amely értékes tápanyagokkal gazdagítja a kert talaját.
Napjainkra a szántóföldi növények egyre inkább a bioalapú gazdaság alapanyagaivá váltak.
Az akusztikus AI-rendszer nem csodaszer, de jelentősen hozzájárul az állategészségügyi helyzetek kezeléséhez.
KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2026-ban is.
Reng Zoltán: hosszú távú gondolkodás nélkül nincs versenyképes agrárium