Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2023.02.13. hétfő
Nagyobbrészt napos idő várható, ugyanakkor a déli, délutáni órákban észak felől réteges, illetve gomolyos szerkezetű felhők egyaránt érkeznek fölénk
Nagyobbrészt napos idő várható, ugyanakkor a déli, délutáni órákban észak felől réteges, illetve gomolyos szerkezetű felhők egyaránt érkeznek fölénk
A hét második felében folytatódik az enyhülés, megszűnnek a kemény éjszakai fagyok.
Tovább szakadozik, csökken a felhőzet, egyre többfelé naposra fordul az idő, bár elsősorban a nyugati tájakon délután is maradhatnak felhősebb körzetek, míg a középső részeken gomolyfelhők zavarhatják a napsütést
Mutatjuk, mi a teendő, ha úgy látod kókad, szárad, betegeskedik a növényed otthon.
A változóan felhős idő mellett többórás napsütés várható, késő délutántól nagyobb területen vastagszik a felhőzet
Az előzetes várakozásoknál is gyengébb lett tavaly a magyar almatermés, a hazai szükségletet sem fedezi.
Meteorológia Szolgálat szerint a növényvédelemben szükség lenne még fagyokra, de enyhülés jön.
Túlnyomóan derült vagy kissé felhős idő várható sok napsütéssel, csapadék nélkül
Pénteken még derült idő, a hétvégén változékony időjárás várható Magyarországon.
Felhőtlen, csapadékmentes idő várható
Szombatig maradnak az erős éjszakai fagyok, egyes helyeken mínusz 15 fokot is mérhetnek.
A mezőgazdaságot is érintő technológiai forradalom, az agrárium korszakváltása ma már nem csak egy szűk felhasználói kört érint.
Délelőtt a Dunántúlon még változóan felhős lesz az ég, arrafelé hószállingózás, jelentéktelen havazás előfordulhat, majd délutánra csökken a felhőzet
Túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk, de az ország keleti, délkeleti felén időszakosan megnövekedhet a felhőzet
Fátyolfelhős idő várható kevés gomolyfelhővel
Napos, hideg idő várható a következő napokban, de a kemény éjszakai fagyokra is fel kell készülni.
A felhőátvonulások mellett mindenütt legalább néhány órára kisüthet a nap, főként a Dunától keletre állhatnak össze jobban a felhők
Az erős széllökések miatt harmadfokú riasztásokat adtak ki a Dunántúl egy részére.
Eleinte még felhős idő várható, majd délutántól pedig mindenhol jelentősen csökken a felhőzet
Csapadékos, szeles idő jön pénteken. Az északi, északkeleti tájakon sokfelé havazhat, és érdemi hótakaró is kialakulhat.

Íme öt javaslat, ami javíthatna az EPR-rendszer hibáin.
A drónos felmérés drasztikusan felgyorsíthatja a biztosítási ügyintézést viharkárok után.
Így lehet egy lepusztult TSZ-területből földi paradicsom.
A szálastakarmány-betakarítás hatékonysága ma már nemcsak a munkaszervezés, hanem a gazdaságok jövedelmezősége szempontjából is kulcskérdés.
A világítás érdemben befolyásolja a tojástermelést és az állatok viselkedését is.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat első része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat második része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat harmadik része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.