Nagy esővel érkezik meg a lehűlés az országba: mutatjuk, hol, mikor várható zivatar
Ezen a hétvégén se tér vissza a kánikula, változékony és csapadékos időre lehet számítani a következő napokban.
Ezen a hétvégén se tér vissza a kánikula, változékony és csapadékos időre lehet számítani a következő napokban.
15 éve, vagyis 2007 óta nem volt ilyen az Európai Unió és az Egyesült Királyság erdeiben, mint idén nyáron.
A fátyolfelhőzet időszakosan szűrheti a napsütést, illetve a gomolyfelhő-képződés is egyre nagyobb területen válik erőteljessé
Megérkeztek az országos őszi búza és repcekísérlet eredményei, ez sokat segíthet a gazdáknak a fajtaválasztáskor.
Lehülés érkezik csütörtökön, heves esőzéssel és viharos széllel csap le Magyarországra.
Kora délelőttig a Tiszántúlon még nagy területen lesznek erősen felhős tájak, ott néhol eső, zápor is előfordul
Horror áron terem idén a magyar alma, számos termelő kilátástalan helyzetben van.
Az Északi-középhegységben, valamint az Alföld középső részén sok lesz a felhő, és ezen a területen ismétlődő jelleggel alakulhat ki eső, zápor, emellett az Észak-Dunántúlon és az Alpokalján zivatar is előfordulhat
Kora délelőtt még lehetnek erősen felhős tájak, ezt követően viszont már túlnyomóan napos időre van kilátás fátyol- és képződő gomolyfelhőkkel
A jövő héten melegszik az idő, de a hét közepétől ismét számítani kell csapadékra.
A köd és rétegfelhőzet mindenütt megszűnik, de fátyolfelhőkre és helyenként erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre is számítani lehet
Az ország nagyobb részén a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütésre és döntően csapadékmentes időre számíthatunk
Az ország keleti felében zárt lesz a felhőzet, másutt szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, több órára kisüt a nap
Változékony marad az időjárás a hétvégén, a következő napokban búcsút inthetünk a nagy melegeknek.
Július óta nem tudnak legelni a tehenek, sokat érő kérdés, hogy vajon mi lesz télen.
A legtöbb helyen felhősen indul a nap, majd nagyobb eséllyel az északi megyékben szakadozhat, vékonyodhat a felhőzet nagyobb területen, ott akár többórás szűrt napsütés is lehet
A keleti megyékben napos, gomolyfelhős, csapadékmentes idő várható, de nyugat felől fokozatosan megnövekszik a fátyolfelhőzet, estére a Tiszától nyugatra beborul az ég
Számtalan növény elpusztult, most pedig már a jövő évi termés is veszélyben lehet.
A sok napsütés mellett ma már kevesebb lesz a gomolyfelhő
Általában többórás napsütésben lesz részünk a fátyol- és gomolyfelhők mellett, de az összeálló gomolyfelhők miatt erősebben felhős területek és időszakok is lesznek

Íme öt javaslat, ami javíthatna az EPR-rendszer hibáin.
Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló rendelet módosításának tervezetét.
A drónos felmérés drasztikusan felgyorsíthatja a biztosítási ügyintézést viharkárok után.
Így lehet egy lepusztult TSZ-területből földi paradicsom.
A szálastakarmány-betakarítás hatékonysága ma már nemcsak a munkaszervezés, hanem a gazdaságok jövedelmezősége szempontjából is kulcskérdés.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat első része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat második része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat harmadik része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.