Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2023.06.05. hétfő
A nap első felében főként a nyugati és északi országrész fölött lesz több a felhőzet
A nap első felében főként a nyugati és északi országrész fölött lesz több a felhőzet
Napközben elsősorban a nyugati, északnyugati részeken lehet összefüggő a felhőtakaró, és ott néhol gyenge eső is lehet, másutt többnyire gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül
Az idei tavasz több, az átlagnál jóval hűvösebb, illetve néhány melegebb időszakot is tartalmazott, és a szokásosnál is több csapadék hullott.
A Dunántúl délnyugati, nyugati részén is csökken a felhőzet, ott is sok napsütés várható, legfeljebb kevés gomolyfelhő lehet az égen
A sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyekből elszórtan - kisebb számban északon - pattanhatnak ki záporok, zivatarok
Az ország északi felén, kétharmadán túlnyomóan napos idő várható csapadék nélkül
A délelőtti felhősebb időt követően a délutáni órákra az ország döntő részén gomolyfelhős, napos időre kell készülni
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés várható
Általában sok napsütésre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel
Sok napsütésre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel
Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk
Gomolyfelhős, napos idő várható, időnként erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés
Országszerte napos, gomolyfelhős idő valószínű, de időnként jobban összeállhatnak a gomolyok
Tovább szakadozik, csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen naposra fordul az idő, de közben erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés
Napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, majd késő délutántól északnyugat felől megnövekszik a felhőzet
Sok napsütés várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel
A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható
Általában sok napsütésben lesz részünk a kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett
Az Országos Meteorológia Szolgálat tájékoztatása szerint nagyon erős UV-B sugárzás várható szombaton.
Kelet felől tovább folytatódik a felhőzet szakadozása, csökkenése, délután legkésőbb a nyugati határnál is kisüt a nap

Komoly veszélyt jelenthetnek a magyarországi őshonos halállományokra az invazív halfajok.
A legnagyobb kockázat ma talán az önbecsapás: hogy azt hisszük, minden visszatér majd a régi kerékvágásba.
Az érintett cégek többsége felkészületlenül tart a kibervédelmi határidő felé.
A betakarítás után, de még a kiskereskedelem előtt globálisan az élelmiszer mintegy 13,2 százaléka vész el.
Riasztó képet fest a friss munkavédelmi jelentés a magyarországi munkakörülményekről.