Ez komoly? Ennyibe kerül most a cékla kilója a lengyeleknél
Magas árakkal indult az idei cékla szezonja a lengyeleknél, pedig tavalyi tételek is vannak még a piacokon.
Magas árakkal indult az idei cékla szezonja a lengyeleknél, pedig tavalyi tételek is vannak még a piacokon.
Feldman Zsolt: önsorsrontó irány az aktuális kereslet és a kínálat összekötésére alapozó terményfelvásárlási gyakorlat.
A rövid, hűvös tavaszi időszakok ugyan többször is átmenetileg visszafogták a spárga fejlődését Németországban, ám a szezon összességében kedvezően alakult.
Hazánkban továbbra is probléma, hogy a magyarországi biotermelés közel 90 százaléka külföldi piacokra kerül.
A harmadik országból érkező vendégmunkások ügyében szakmai egyeztetést szorgalmaz a kormánnyal a WHC és a VOSZ is.
Kevesebb spanyol burgonya kerül majd a piacra, bár ezt csak a következő hetekben lehet majd megerősíteni.
Amíg Észtországban 15-25 százalékkal emelkedtek a baromfiárak, addig a szomszédos országokban stagnáltak vagy csökkentek.
A spanyol fokhagyma egyik legnagyobb konkurensénél a gyenge kezdet sokkal jobban folytatódott az idény, mint ahogy arra számítani lehetett.
Egy hónap alatt megduplázódott a sárgarépa ára a nagybani piacokon Lengyelországban.
A rendelkezésre álló mennyiség gyors ütemben fogy, és a szezon végére a kínálat további szűkülése várhat.
Az április végén bekövetkezett átmeneti erősödést követően május közepére mélypontra zuhant a kígyóuborka ára Lengyelországban.
A piaci mozgásokat most alapvetően a termelési ciklusok, és nem az infláció határozzák meg a bolgároknál.
Szezonvégi drágulás figyelhető meg a vöröshagymánál a nagybani piacokon Ukrajnában.
Az ukrán piacokon május első hetében is folytatódott az üvegházi paradicsom árának csökkenése.
Lengyelországban a március óta tartó árcsökkenések után, most átmeneti drágulás tapasztalható az import paprika piacán.
Egyre növekszik a halal termékek piaca, a magyar agrárium már évek óta egyre komolyabb beszállítója a muszlim közösségeknek.
Ukrajnában május elején is folytatódik a kígyóuborka áresése, a bőséges tavaszi kínálat és a visszafogott kereslet együtt nyomja lefelé az árakat.
Bár a brit piac hagyományosan a barna héjú tojást részesíti előnyben, a fehér tojóállományok aránya fokozatosan növekszik.
Lengyelországban a hajtatott kígyóuborka ára az elmúlt napokban némi növekedést mutatott ugyan, de az emelkedés korántsem tekinthető jelentősnek.
Vásárlás során érdemes odafigyelni a növény lombozatára, egészségi állapotára és arra is, hogy ne legyen kiszáradva a földje.

Az idei évben tapasztalt nehézségek ellenére sem rendült meg a magyar termelők bizalma a napraforgóban.
2026-ban a hőség és az aszály is komoly hatással volt a hagymatermesztésre Magyarországon.
Ez így nem mehet tovább: ingyenes vízből nem lesz biztonságos öntözés Magyarországon.
Kismértékben csökkent a japán rizstermelés, a kormány által kitűzött célok továbbra is elérhetetlennek tűnnek.
A chiamag és az útifűmaghéj az elmúlt évtizedekben egyre népszerűbbé vált az egészségtudatos táplálkozásban.
Az afrikai sertéspestis ellen nincs vakcina vagy gyógymód. A védekezés kulcsa a megelőzés, a korai felismerés és a gyors bejelentés.