2021. június 16. szerda Jusztin

Hírek - Élelmiszer

Egekbe szökhet a gyümölcslé ára? Óriásiak a károk, biztos, hogy kevés termés lesz

A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség adatai szerint, az elmúlt évben a járvány következményeként - valamennyi termékkategóriához hasonlóan - a gyümölcslevek forgalma is visszaesett az előző év forgalmához képest. A járvány megjelenése után 2020. II. negyedévében drasztikusan csökkent a fogyasztás, a kiskeredelemben is, de a vendéglátóhelyeken gyakorlatilag megszűnt. Ez a III. és IV. negyedévben javult ugyan, de még mindig nem érte el a 2020. év hasonló időszakának fogyasztását, így az éves eladások is alacsonyabbak voltak az előző évhez képest. Az pedig még továbbra is kérdéses, hogy mire számíthatunk az idén.
 
 

Az idei évben számos területen várható drágulás, elég, ha csak a húsokra, zöldségekre és a gyümölcsökre gondolunk. Most azonban úgy tűnik, hogy a gyümölcslevek sem fognak kimaradni a sorból, hiszen a termelők már most látják, hogy nem lesz jó hozam egyes gyümölcsökből, aminek az egyik fő oka nem más, mint a szélsőséges időjárási körülmények. Mint kiderült, még mindig bizonytalan a termés, mert a rendkívül hűvös és fényszegény tavasz miatt nagyon vontatott a vegetáció, vagyis a gyümölcsök fejlődése, érése - írja a HelloVidék.

Nevezzen a 2021-es Portfolio Agrárdíjakra!

Idén év végén decemberben is kiosztja a Portfolio Csoport a Portfolio Agrárdíjakat az Agrárszektor 2021 Konferencián. Ebben az évben nyolc kategóriában díjazzuk a hazai agrárgazdaság legjobbjait és a legkiemelkedőbb agrárgazdasági teljesítményeket.

A Portfolio az érdeklődéseket az agrarszektordijak@portfolio.hu e-mail címen fogadja 2021. június 30-ig.
A koronavírus-járvány első, 2020-as hulláma a tavaszi munkák kezdetekor érte a zöldség-gyümölcs ágazatot, és a veszélyhelyzet március 11-ei kihirdetését követő két hónapban okozott fennakadásokat. Az ágazat jellemvonása, hogy ebben az időszakban még „csak” a hajtatott (fóliás és üvegházi) kultúrák állítanak elő terméket, illetve intenzívebb munkavégzés is itt, valamint néhány speciális ágazatban (spárga, szamóca) zajlik. Emiatt az inputellátásban és az értékesítésben is itt alakulhattak ki érdemi zavarok, más ágazatok kevésbé voltak „érintettek”  

- mondta dr. Apáti Ferencet, a FruitVeB elnöke. 

Hozzátette, hogy a kertészetekben a munkák döntő részét hazai munkaerő végzi, de pont e speciálisabb ágazatokban fajsúlyos a határon túli munkaerő jelenléte. A határlezárások miatt már áprilisban kialakultak munkaerő-ellátási zavarok, de a hónap végére ezek a problémák megoldódtak. A tavaszi fagyok okozta drasztikus terméskiesések miatt a gyümölcstermesztés szezonális munkaerőigénye mérsékelt maradt. Az inputellátásban más jelentősebb nehézségeket, melyek a termelési folyamatokat akadályozták volna, nem tapasztaltak.

A hazai zöldségek-gyümölcsök nagy tömegben májustól érkeznek meg a piacra. Erre az időszakra nagyjából „visszatért az élet”, így a nyár és kora ősz folyamán különösebb negatív hatásokat nem érzékeltünk. Az időjárási káresemények miatt sokkal inkább a drasztikus mértékben csökkenő kínálat rendezte át a piacot, illetve okozott – számos szakágazatban – szinte soha nem látott, magas árakat, melyek azonban nem a járvánnyal voltak összefüggésben. A zöldség-gyümölcs ágazat munkaerőigénye – az üvegházi kultúrákat kivéve – november-február közötti időszakban mérsékelt. A járvány őszi hulláma alatt érdemi munkaerő-ellátási zavarokat nem tapasztalunk, és valószínűsíthetően jövő márciusig nem lesznek letális problémák. A megbetegedések a folyamatos munkavégzést a télen is „működő” hajtatókertészetekben helyenként akadályozzák, de erre azóta már minden munkadó felkészült  

- emelte ki dr. Apáti Ferenc.

Fókuszban a gyümölcslevek

Az almát dolgozzák fel a legnagyobb mennyiségben gyümölcslének, pontosabban almasűrítménynek, ami később az almalé- és üdítőital-gyártás alapanyaga lesz. Ez a sűrítmény viszont más gyümölcsökből készített levekben is jelen van alapként, tehát nagyon fontos része az egész legyártásnak. Évjárattól függően hazánkban évente 250-450 ezer tonna almából készül 35-65 ezer tonna almasűrítmény. Plusz mintegy 10-15 ezer tonnára becsülhető az az alma mennyiség, melyből frissen préselt levet gyártanak, döntően kisüzemek. A második legjelentősebb gyümölcslé-alapanyag az őszibarack, melyből azonban a már jóval kisebb mennyiség jut el a léüzemekbe: mintegy 5-15 ezer tonna. Természetesen készítenek más gyümölcsökből is levet, például körtéből, meggyből, szilvából és kajsziból is, de ezek már jellemzően kisebb, egyenként néhány ezer tonna körüli mennyiségek. 

A termést egyébként újra a tavaszi fagyok befolyásolták a legnagyobb mértékben, és a terméskötődésnek nem kedvezett a szokatlanul hűvös, borult, fényszegény időjárás sem. A termés még bizonytalan, mivel a rendkívül hűvös és fényszegény tavasz miatt nagyon vontatott a vegetáció, vagyis a gyümölcsök fejlődése, érése.

Bő két hét csúszásban van a szezon, így érdemben még - a szamócán kívül - el sem kezdődött, jóllehet ilyenkor egy normális évben már szüreteljük a cseresznyét. Jelenleg az látszik, hogy a kajsziból és az őszibarackból lesz a tavaszi fagykárok miatt gyenge termésünk, minden más gyümölcsfajnál még van kilátás egy közepes vagy akár jó termésre. Nehezíti a becslést az is, hogy termesztőkörzeteként, termőhelyenként, fajtánként (akár még egy vállalkozáson belül is) nagyon változékony a kép a várható termés vonatkozásában  

- elemezte a jelenlegi helyzetet a szakember. 

Bizonytalanok az árak

Árak tekintetében még nagyon nehéz jó pontosságú becslésekbe bocsátkozni, hiszen még a termést is nagy bizonytalanság övezi. Arra azonban lehet számítani, hogy a kajszi és az őszibarack várhatóan ebben az évben is drágább lesz a megszokottnál. A többi gyümölcsfajnál van még remény arra, hogy normál, kiegyensúlyozott piaci viszonyokkal, illetve árakkal fogunk találkozni. 

Azt viszont szem előtt kell tartani, hogy a természet képes 1-2 hét leforgása alatt átírni bármilyen előzetes várakozást és prognózist. Ha a következő hetekben bejönne egy tartósan csapadékos időszak, - mint ahogyan az az előző három év júniusaiban megtörtént - az rövid idő alatt nagyon jelentős károkat okozhat a szamóca, a cseresznye és a meggy termésében, aminek okán a szezon bizonyos részében jelentősen szűkülhet a kínálat, ami pedig az árak emelkedését eredményezheti. Vagyis, e gyümölcsfajoknak az kedvezne, ha napos, mérsékelten meleg és száraz idő következne jebben a hónapban. 

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu