Eldőlt: megvannak Magyarország legjobb kenyerei

Eldőlt: megvannak Magyarország legjobb kenyerei

agrarszektor.hu
Nyílt zsűrizésen dőlt el, melyek Magyarország legjobb kenyerei. Ötfős szakmai zsűri - köztük a NAK élelmiszeripari igazgatója - választotta ki a döntőbe jutott kenyerek közül azt, amely a szigorú bírálati szempontoknak a legjobban megfelel. A Magyar Pékszövetség idei Kenyérversenyére csaknem félszáz nevezés érkezett.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A Magyar Pékszövetség idén kilencedik alkalommal hirdette meg Kenyérversenyét, melyre bármely magyar sütőipari vállalkozás nevezhetett függetlenül attól, hogy tagja-e az érdekképviseleti szervezetnek  - írja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A koronavírus járvány miatt sokáig bizonytalan volt, hogy meg lehet-e tartani a versenyt, így idén viszonylag későn, június elején hirdették meg. A rövid határidők ellenére is közel félszáz nevezés érkezett. A megmérettetés célja, hogy folyamatos fejlődésben tartsa a sütőipart, így a hagyományos kenyerek mellett a fogyasztói igényeknek megfelelő termékekkel is gazdagodjon az egyik legalapvetőbb élelmiszerünk választéka.

Két kategóriában lehetett versenyezni: Szent István napi kenyér és Innovatív kenyér. A több kategória célja, hogy bemutassa a magyar pékek kreativitását. Az Innovatív kategóriában - ami igen népszerű volt a versenyzők körében - gyógynövényes, fűszeres kenyereket nevezhettek. A verseny legfontosabb kategóriája az államalapítás ünnepére készülő Szent István napi kenyéré. A pékeknek döntő részben gabonaőrleményből, hagyományos kovászos technológiával kellett elkészíteni a kenyeret, úgy, hogy kizárólag magyar, természetes alapanyagokat használhattak. A termék ismertetésében utalni kellett a hagyományra, esetleges tájjellegére. A közel félszáz nevező között sokan vannak, akik mindkét kategóriában neveztek, akár több kenyérrel is.

Az első körben az ítészek vizsgálták, hogy megfelel-e a nevezett termék a versenykiírás feltételeinek (azaz többek között a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak), illetve milyen minőségi jegyekkel rendelkezik a héjazat, a bélzet, az illat, az íz és az aroma vonatkozásában. Az első körös előzsűrizés után a kategóriánkénti legjobb 7 termék került behívásra a 2. körös bírálatra, ez összesen 15 kenyeret jelentett (7 db Szent István napi és 8 db Innovatív - holtverseny miatt).

Forrás: MTI/Mónus Márton

Az eredményt még nem lehet tudni, a szakmai zsűri pontozásos értékelését ugyanis még összesítik a Pékszövetség munkatársai és az eredményt egészen augusztus elejéig hétpecsétes titokként őrzik. A nyertes kenyereket és azok készítőit augusztus elején az állami ünnepségek központi sajtótájékoztatóján mutatják be a Parlamentben.

Ilonka Boldizsár, a Világ Pék- és Cukrászszövetség nagykövete és tiszteletbeli tagja, a IX. Kenyérverseny zsűri elnöke elmondta, hogy a hazai sütőipar felveszi a versenyt a nemzetközi mezőnnyel. Kiemelte, a magyar sütőipar erősen támaszkodik a hagyományokra, ugyanakkor újításra is törekszik, fantasztikusan nagy volt az innovációs készségük a versenyzőknek. 

Bátran nyúltak a fűszerekhez, gyógynövényekhez, kreatív anyaghasználatot láttunk, néhányan akár négyféle fűszert is ötvöztek. A termékek külső megjelenése változatos volt, sok olyan terméket hoztak, ami már első látásra megfogja a fogyasztót. Ezt a versenyen részt vevő pékek nem hozzáadott adalékanyagokkal, hanem technológiai fogásokkal - hosszú érésű kovász, hosszú érésű tészta és megszakított kelesztés - érték el

 - tette hozzá Ilonka Boldizsár.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03