2020. október 20. kedd Vendel

Hírek - Európai Unió

Több mint egymilliárd forint egyes állatbetegségek felszámolására

Az idén több mint egymilliárd forint jut a járványos állatbetegségekkel kapcsolatos feladatokra: védekezésre, a betegség felszámolására, illetve figyelemmel kísérésére európai uniós támogatásból és a magyar költségvetésből.
 
 

A Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint a vidékfejlesztési tárca rendeletben szabályozza a járványos, esetenként emberre is veszélyes állatbetegségek megelőzésének és felszámolásának szabályait, a védekezéséhez nyújtott forrásokat. Az egyes állatbetegségekkel szembeni védekezés tagállami kötelezettség, amelyhez az Európai Unió pénzügyi hozzájárulást is biztosít.

Így 2013-ban a teljes támogatási összeg - azaz az uniós és a nemzeti forrás együtt - 1,15 milliárd forintot tesz ki - mondták el a szaktárcánál az MTI érdeklődésére.

A vidékfejlesztési miniszter idevonatkozó rendelete részletezi azokat az állatbetegségeket, illetve azokat a jogcímeket, amelyekre pénzügyi hozzájárulás igényelhető, és a támogatás egyéb feltételei mellett felsorolja a hozzájárulásra jogosultakat is. A kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) bírálja el, és fizeti ki - tájékoztat a közlemény.


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    Agrárszektor Konferencia 2020

    Most még a legkedvezményesebb áron

    Öngondoskodás 2020

    Befektetés, vagyon, megtakarítás

    Portfolio Private Health Forum 2020

    Koronavírus és a magánegészségügy

    Budapest Economic Forum 2020

    A magyar gazdasági csúcstalálkozó

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu