A toportyán vagy nádi farkas néven is ismert aranysakál az 1990-es évek elején bukkant fel újra Magyarország déli határvidékén, miután a 19. századi jelentős élőhely-átalakítások, valamint a ragadozók kitartó üldözése miatt főként Bulgária területére szorult vissza. Visszatelepülését és azóta tapasztalható gyors terjeszkedését rendkívüli alkalmazkodóképessége mellett számos tényező segítette elő, így a mezőgazdasági művelési gyakorlatok változása, a globális klímaváltozás, a délszláv háború, valamint a nagyragadozók hiánya egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a faj mára országszerte elterjedt. Mindezek mellett állománynövekedésének kedvez az is, hogy a fő zsákmányállatainak számító kisemlősök és a gyakran fogyasztott organikus hulladék is bőségesen elérhető.

Ekkora a baj? Kutyákkal kerestetik a sakálokat Magyarországon

Túl sok a kérdés az invazív fajként viselkedő aranysakálokkal kapcsolatban.

Az már korábban ismert volt, hogy sikeres túlélési és terjeszkedési stratégiájában fontos szerep jut rendkívül összetett szociális kapcsolatrendszerének is. Az aranysakál ugyanis családi szerkezetekben, csoportokban él, ahol az utódok neveléséből a monogám pár mindkét tagja kiveszi a részét, sőt segítőként az éppen nem szaporodó példányok is a kölykök rendelkezésére állnak. 

Magyar kutatók korábban már azt is felfedezték, hogy az egymáshoz hosszútávon hűséges, monogám sakálpár valamely tagjának pusztulását követően egy másik példány léphet az elpusztult egyed helyére, ráadásul akár egyetlen nap alatt. Ezek miatt pedig a sakálkölykök felnevelése és ezáltal a faj terjeszkedése sokkal hatékonyabb, mint például a potenciális versenytárs, a róka esetében.

Rohamosan terjeszkedik a sakál Európában: már nálunk is egyre több van

Különös magyar megfigyelés segítheti az aranysakál gyors terjeszkedésének megértését.

Csányi Erika, a Soproni Egyetem PhD-hallgatója kollégáival most újabb eredményekről számolt be, amelyek csak még tovább gyarapították a faj kiemelkedő alkalmazkodóképességét igazoló bizonyítékok sorát. A magyar kutatók ezúttal annak jártak utána, hogy miként hat az aranysakálok viselkedésére, mozgására és területhasználatára, ha nagy vadászati nyomással rendelkező erdők és mezőgazdasági területek mentén élnek. Az eddigi vizsgálatok alapján ugyanis erre vonatkozóan nem lehetett általános érvényű következtetéseket levonni, miközben élőhelyhasználatuk pontos megértése alapvető fontosságú nemcsak a természetvédelmi törekvések előmozdításában, hanem az ember és a vadvilág közötti konfliktusok számának mérséklésében is.

Hogy a faj területhasználatával kapcsolatban tisztább kép rajzolódjon ki, a szakemberek GPS-nyakörvek segítségével 22 nőstény és 23 hím sakált követtek nyomon Somogy vármegyében, melyekről 2020 decembere és 2023 januárja között összesen 236 675 órányi adatot gyűjtöttek. A megfigyelt sakálok közül 31 példány két évnél idősebb felnőtt, 14 példány pedig egy és két év közötti fiatal volt.

A The Journal of Wildlife Management tudományos szaklapban most közölt eredmények szerint a megfigyelt sakálok leginkább az erdők és a mezőgazdasági területek határához közeli területeket részesítették előnyben, miközben következetesen próbálták távol tartani magukat a lakott területektől, építményektől. Az is kiderült, hogy a hímek és a fiatal egyedek nagyobb területet használtak, mint nőstény ivarú társaik vagy az idősebb példányok. Az adatok ráadásul jelentős egyedi különbségeket fedtek fel a sakálok területhasználatában, sőt arra is fény derült, hogy a nőstények és a hímek mozgáskörzete az adott éven belül is sokat változhat.

Mint azt Csányi Erika, a tanulmány vezető szerzője az Agrárszektornak elmondta, az adatok alapján nehéz általánosítani. Bár az aranysakál észak és nyugat felé is terjed, vándorlását nehéz előre jelezni, hiszen az adott egyedtől is függ, hogy hogyan mozog és mekkora területet jár be. Az viszont bizonyos, hogy a sűrűbben lakott területeken, ahol csupán néhány kilométerre vannak egymástól a települések, vélhetően szűkebbek lesznek a lehetőségeik.