2020. december 3. csütörtök Ferenc, Olívia

Hírek - Föld

Név szerinti kimutatás lesz a "spekuláns" osztrák gazdákról

A haszonélvezeti földszerződések átvizsgálását rendelte el négy megyében a miniszter.
 
 

A magyar termőföldekre megkötött osztrák haszonélvezeti szerződések tételes vizsgálatát rendelte el Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Veszprém megyében. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) meg akarja tudni, kikről van szó és mely területeket érintenek a haszonélvezeti megállapodások.

A haszonélvezeti szerződések vizsgálata ma kezdődik a négy dunántúli megyében – közölte az MTI-vel a miniszter. A földhivatalok a mezőgazdaság más szakigazgatási szervezeteivel együtt áttekintik a haszonélvezeti szerződéseket. A miniszter szerint fontos tudni, kikről van szó, és mely területeket érintenek a haszonélvezeti szerződések.

Nem csitul a magyar-osztrák vita

Mint ismert, a májustól hatályos új magyar földforgalmi törvény miatt nemrég robbant ki vita Ausztria és Magyarország között. Osztrák vélemények szerint az új magyar jogszabály törvényes jogosítványoktól fosztana meg számos ausztriai gazdát a magyar földpiacon. Ezért az osztrák kormány az Európai Bizottsághoz fordult, amely megkezdte az új magyar jogszabály vizsgálatát.

Az új földtörvény május elsején akkor is hatályba lép, ha arra az unió bizottsága nem üti rá a pecsétet, akkor is hatályba lép, ha az esetleg egyeseknek nem tetszik - jelentette ki ugyanakkor Fazekas Sándor. A vidékfejlesztési miniszter emlékeztetett: az új törvény legfontosabb rendelkezése, hogy a nemzeti értéket képviselő magyar termőföldet védi, és a magyar földműveseket hozza előnyös helyzetbe azzal, hogy akik helyben laknak és ott gazdálkodnak, azok vehetik meg a földeket.

Az új magyar törvény az egyik legszigorúbb

Fazekas Sándor szerint az új földörvény az egyik legszigorúbb szabályozás Európában. Megalkotásakor figyelembe vették más országok gyakorlatát, ezeket a legcélszerűbb magyar megoldásokkal ötvözték, hogy a magyar földművesek érdekét megóvják a spekulánsokkal szemben.

Fazekas Sándor szerint várható volt, hogy az új földtörvényt támadások érik. Ez különösen intenzív volt az osztrák agrárminiszter részéről - fűzte hozzá. Megfogalmazása szerint "spekulánsokat, törvénysértőket, nem ritkán csalókat véd az, aki a magyar törvényeknek e rendelkezéseit kifogásolja". Kifejezetten károsnak nevezte, hogy újabban egyes baloldali ellenzékiek is támadják Brüsszelben a kormány földpolitikáját.


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu