Messze van Ukrajna uniós csatlakozása, de már számolni kell velük
Nem csak termelésben, hanem feldolgozásban is nagy szereplő Ukrajna, akivel szemben fel kell venni a versenyt.
Nem csak termelésben, hanem feldolgozásban is nagy szereplő Ukrajna, akivel szemben fel kell venni a versenyt.
Az adóelkerülés visszaszorítása érdekében minimumárat vezettek be az ukránok a gabonafélékre.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 25 százalékkal magasabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával november második hetében.
Számtalan harmadik ország vezetett be korlátozó intézkedéseket a magyar baromfira, illetve baromfitermékekre.
Az Európai Parlament jóváhagyta az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottságot.
A tavalyinál nagyobb termés, a számottevő import és az Európa-szerte alacsonyabb hagymaárak fejtenek ki nyomást a lengyel hagymapiacra.
Úgy tűnik, hogy az idén megfelelő minőségű dióból nincs elegendő az országban ahhoz, hogy az igényeket a teljes szezonban fedezni lehessen.
Az elmúlt hetek szárnyalása után megtorpant a sárgarépa árának emelkedése Ukrajnában.
Becslések szerint a mezőgazdaságban eddig keletkezett kár óriási, meghaladja a 80 milliárd dollárt.
Nem volt zökkenő- és feszültségmentes az új Közös Agrárpolitika első éve sem Magyarországon.
Az előrejelzések szerint az idei gabonatermelés mennyisége mindössze 255,6 millió tonna lesz, ami 9 százalékkal marad el a történelmi átlagtól.
Az Európai Unió tagállamai között komoly nézeteltérések alakultak ki a fehérjestratégia jövőjét illetően.
A legfrissebb előrejelzés szerint növekvő búzatermelés és átalakuló vetésszerkezet várható Ukrajnában jövőre.
A cég biológiai termékekért felelős közép- és kelet-európai kereskedelmi vezetője szerint több ponton már most kiegészítik ezek a termékek a hagyományos megoldásokat.
A Mercosur-tárgyalások miatt ismét tüntetésbe kezdtek a gazdák Franciaországban.
A 2022-es Agrárszektor Konferenciát az orosz-ukrán háború és a történelmi aszály határozta meg.
Az elmúlt két esztendőben tapasztalt fellendülést követően 2024-ben ismét rossz éve volt a magyar cukorágazatnak.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 8 százalékkal magasabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával október utolsó hetében.
Szokatlan magasságokba emelkedett a sárgarépa ára a nagybani piacokon Ukrajnában.
Résen kell lenni: veszélyes betegségeket hozhatnak Magyarországra a különleges állatok.

A magyar gazdák egy része inkább a kisebb traktorokat keresi, mind az új, mind a használt modellek népszerűek.
Május 19-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrofood Konferenciát Kecskeméten.
Bevethető háziszer, ha ledarálunk néhány chilit és fokhagymát, majd permetszert készítünk belőlük.
Felpöröghetnek a késlekedő beruházások és élénkülhet a hitelezés is a szektorban - hangzott el az OTP sajtóreggelijén.
Bár a télből még egészen jól jöttek ki a magyar méhészek, a mostani aszályos időszak számukra is egyre nagyobb problémát jelent.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.