Az előrelátó gazdák nem a minőségen spórolnak
A Corteva ügyvezetője szerint továbbra is szilárd alapokon nyugszik a mezőgazdaság, csak a hangsúlyok tolódtak el.
A Corteva ügyvezetője szerint továbbra is szilárd alapokon nyugszik a mezőgazdaság, csak a hangsúlyok tolódtak el.
Tuti tippek, trükkök, amivel garantáltan elkerülheted, hogy megkeseredjen az uborka a kertben.
A műtrágya-forgalmazók 561 ezer tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelők részére 2023 első fél évében.
Ha nem lépnek a magyar gazdák, tovább romlik az ország termőföldjeinek állapota.
Precíz és 24 órát képes dolgozni - agrárrobotok elterjedése néhány éven belül várható.
Elkezdődött a tesztelés egy olyan projekt keretében, amelynek célja az állattenyésztésből származó kibocsátások környezeti hatásának csökkentése.
A pára, köd megszűnik, és napos idő lesz, általában csak kevés gomolyfelhő képződik
Általában sok napsütésre számíthatunk, de már nagyobb területen lesz erőteljes a gomolyfelhő-képződés
Napos idő várható kevés gomoly- illetve fátyolfelhővel
A kivárásra játszanak idén a műtrágyaágazat gyártói, forgalmazói, valamint a termelők is, de ebből még nagy bajok lehetnek.
A vállalkozót első fokon felmentették az okirat-hamisítás és vesztegetés vádja alól.
Nagyon sok konyhai hulladék aranyat érhet a kertben, ezért lehetőleg ne egyenesen a kukába dobjuk őket!
A MOSZ elemzésében a húzóágazatnak számító terület megsegítésére kedvezményes hiteleket és az AÖP újratervezését javasolja.
Bár idehaza erőtlen a piac, globálisan jelentős rendelésállományról számolt be a Deere & Co.
A szakértők szerint a sárgarépa árában várható némi visszaesés ősszel, de a többi zöldségnél nem lesz ilyen.
2022-ben megtapasztaltuk, hogy a magyar és az európai piac is sérülékeny. Megoldást jelenthetnek erre a zöld műtrágyák?
A KITE Zrt. által ajánlott búzafajták és hibridek genetikailag rendelkeznek azon tulajdonságokkal, melyek szükségesek a magas termés eléréséhez.
A megállapodás felbontása megemelheti az élelmiszerárakat, különösen a szegényebb országokban.
Tele vannak a raktárak és egyelőre nem pörög a piac, de két hónap múlva itt az őszi betakarítás.
Nincs más hátra, mint a tartalékok bevonása a most következő költségek fedezésére.

Mit tehetünk a jobb vízgazdálkodás érdekében azért, hogy kertünk növényei a legoptimálisabb ellátást kapják az éltető vízből?
Növényi olajakat nagy mennyiségben inkább a kisebb kozmetikai gyártók használnak, ők azonban komoly kockázatot is vállalnak ezzel.
A kormánybiztos szerint a 600 oldalas stratégiát három mondatban össze kell tudni foglalni ahhoz, hogy a fő célokat ne tévesszük szem elől.
Az elmúlt időszak eseményei miatt egyre erősödnek a félelmek a magyar gazdákban.
Magyarországon az elmúlt években egyre gyakrabban merül fel az olajfa-termesztés lehetősége.
Jelenleg a termelők súlyos nehézségekkel néznek szembe a tápanyaggazdálkodás területén.
Mi dönti el ma a termésszintet? Egyre inkább a gyökérzóna és a növényélettani folyamatok
A KUHN modern, megbízható és hatékony megoldásokat kínál a takarmánykeveréstől az almozásig, gyors szervizháttérrel és biztos alkatrész‑ellátással.