Durva, ami az étolajokkal történik itthon: ezt jobb, ha minden vásárló tudja
Nem tudják a prémium olajakat előállító hazai termelők, mire számíthatnak az élelmiszerárstop után.
Nem tudják a prémium olajakat előállító hazai termelők, mire számíthatnak az élelmiszerárstop után.
Az egekbe szökő energia- és egyéb inputanyagárak mellett spekulációt is sejtenek a háttérben az olasz paradicsom-feldolgozók.
A hosszan tartó szárazság a JRC szerint az Európai Unió területének 47%-át érinti.
Így alakult Magyarországon 2022-ben az őszibarack, a nektarin és a kajszi termesztése.
Nem lassítanak az árak a magyar gabonapiacon, itt a helyzetjelentés augusztus második hetéről.
Világpiaci kitekintés: az idei év tökéletes lenne, ha nem csökkent volna idén a dinnye termőterülete szinte minden európai államban.
Az agrárminiszter szerint olyan még sosem fordult elő, hogy az ország bizonyos területein egyáltalán ne lett volna termés.
Magyarország almatermése az előzetes becslések szerint mindössze 300-350 ezer tonna között alakul a tavalyi 520 ezer tonnát követően.
Európa második legnagyobb almatermesztő országában a tavalyinál 5%-kal nagyobb termést várnak az idén.
A GUS adatai szerint nem feltétlenül a 0%-os ÁFA a zöldség-gyümölcsfogyasztás növeléséhez vezető út, legalábbis nem önmagában.
Rendkívül gyenge lehet az idei almatermés a hőség és a szárazság miatt Magyarországon.
Ukrán kukoricát szállító hajó vár kikötésre Ravennában.
Van, aki az aszályból is hasznot tud húzni.
A fél kontinenst érinti a történelmi szárazság.
Hihetetlen károkat okozott az agráriumnak az aszály.
Durván megváltoztak a fogyasztói szokások Olaszországban.
A tavalyihoz képest jelentősen nagyobb uniós körtetermés várható idén.
Egyre jobban pörög az ukrán gabonaexport.
Most jönnek csak az igazán száraz évek!
A tavalyinál nagyobb termés várható idén.

Komoly veszélyt jelenthetnek a magyarországi őshonos halállományokra az invazív halfajok.
Az elmúlt években többször is fellángolt a vita a magyarországi fúrt és ásott kutak körül.
A csapadékhiány és a szélsőségesen magas hőmérséklet idén a kiskertekben is komoly kihívást jelentett.
A legnagyobb kockázat ma talán az önbecsapás: hogy azt hisszük, minden visszatér majd a régi kerékvágásba.
Az érintett cégek többsége felkészületlenül tart a kibervédelmi határidő felé.