Akkora a baj, hogy már készülnek a mentőakcióra Magyarországon
A Velencei-tó történelmi mélypontra süllyedt vízállása miatt a szakemberek átfogó intézkedési tervet dolgoztak ki a halállomány védelmében.
A Velencei-tó történelmi mélypontra süllyedt vízállása miatt a szakemberek átfogó intézkedési tervet dolgoztak ki a halállomány védelmében.
Újabb fontos lépést tettek a Balaton őshonos élővilágának megőrzéséért, több ezer előnevelt menyhal került a tóba a napokban.
Emberméretű harcsát fogott a neszmélyi hajóskanzen környékén a tatabányai horgász.
Az őshonos gyöngytyúk kilójáért több mint négyezer forintot is elkérhetnek itthon.
Az erdélyi kopó, a magyar vizsla és a kuvasz a történelem során többször a kihalás szélére került, de végül sikerült megőrizni őket.
Az őshonos ökoszisztémát egy veszélyes, agresszíven terjeszkedő betolakodó fenyegeti.
A 2029. decemberéig megvalósuló projekt megvalósítására az NBGK 1500 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el.
Fontos, hogy olyan őshonos szaporítóanyagot termeljünk, amik a klímaváltozáshoz alkalmazkodva a magyar erdőkben felhasználhatók.
A mangalica igazi prémium alapanyag, és annak ellenére, hogy nem túl olcsó, sokan keresik.
A legeltetéses állattartás visszaszorulásával, közel teljes megszűntével olyan cserjésedési folyamatok indultak el, melyek már középtávon fenyegetik a fáslegelőket.
A belföldi juhhús-fogyasztás drámai mértékben visszaesett, Magyarországon ma már alig haladja meg az évi 25 dekagrammot fejenként, és Európában is csökkenő tendenciát mutat.
Február közepén már virágzik a hóvirág és a téltemető a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjében.
A globális felmelegedés és az emberi tevékenység is veszélyezteti a 2026-os Év lepkéjének élőhelyeit.
A mosómedve látszatra szende és aranyos, ugyanakkor sok kárt okozhat a természetnek és akár az embereknek is.
Itthon és külföldön is van érdeklődés a szürkemarha iránt, különösen Japán és az arab országok részéről.
Január 13-án harmadik alkalommal végeztek ott gyérítő halászatot elektromos halfogó hálóval.
Mintegy 2,4 milliárd forint európai uniós támogatást költ el a Kiskunsági Nemzeti Park.
A fényképek alapján később halkutatók segítségével sikerült egyértelműen meghatározni a halfajt.
Nemcsak formájukban, hanem funkciójukban is fenn kell tartani az őshonos magyar állatfajtákat.
Az ökológiai egyensúlyt világszerte egyre növekvő mértékben veszélyeztetik az idegenhonos fajok.

Az ökológiai kapcsolatoknak nagy szerepe van a sikeres kertészkedésben a kutatások szerint.
Tíz éves lett a világ borászatát interaktív módon bemutató Cité du Vin - Bordeaux-ban járt az Agrárszektor.
Van, ahol több mint 20 ezer forintot kell fizetni egy kiló magyar málnáért itthon.
Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló rendelet módosításának tervezetét.
Íme öt javaslat, ami javíthatna az EPR-rendszer hibáin.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat első része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat második része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat harmadik része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.