Hihetetlen, de igaz: ennyiért árulnak most itthon egy kiló almát
Míg Európa nagy almatermelő országai jó évet zártak idén, a magyar almatermés sose volt még olyan alacsony, mint 2025-ben.
Míg Európa nagy almatermelő országai jó évet zártak idén, a magyar almatermés sose volt még olyan alacsony, mint 2025-ben.
A tavalyinál nagyobb termés, a visszafogott vásárlói költések miatt gyors ütemben csökken az alma ára az EU tagállamok piacain.
A novemberi áremelkedés hamar megtorpant, a kereslet pedig visszaesett, mivel néhány feldolgozóüzem már megkezdte az ünnepi leállást.
Nem kell házban élnünk ahhoz, hogy gyümölcsöket termesszünk, a balkon is ideális lehet.
Görögországban a magas élelmiszer-infláció csökkenti a zöldségek és gyümölcsök keresletét.
2025 a szakma szerint „fekete év” lett, hiszen Magyarországon soha nem mértek még ilyen alacsony almatermést, mint most.
Az egyes gyümölcsfélék fogyasztásának gyakoriságát vizsgáló kérdőívet tettek közé az EU-ban.
Bajban vannak a hazai termelők, jóval az átlag alatt van az idei termésmennyiség.
A lengyel Gala alma árnövekedésére vonatkozó előrejelzés úgy tűnik beigazolódott.
Törökországban olyan súlyos a helyzet, hogy átmenetileg leállították az alma exportját.
Érdemes tervszerűen választani, mert a fajtasorok akár évtizedekig is a kertünkben teremnek nekünk.
A WAPA kis mértékben emelt az alma- és körtetermésre vonatkozó prognózisán Európában.
Lengyelországban az elmúlt hetekben a nagybani piacokon számottevő árcsökkenés volt tapasztalható a hazai étkezési almafajták körében.
2025 júliusában az AJC átlagára 38%-kal volt magasabb, mint két évvel korábban, és 13%-kal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét.
Olaszországban épült meg az első „almás felvonó”, amely a hegyoldal ültetvényeiről automatikusan szállítja le a friss termést.
Az idei szezonban élénk kereslet tapasztalható a korlátozottan elérhető almafajta iránt a lengyel és a nemzetközi piacokon egyaránt.
Az ipari alma felvásárlási ára újabb idei mélypontra süllyedt a kínálat bővülése és a feldolgozói leállások együttes hatására.
A kiskerti gyümölcstermesztés sikerének egyik alapja az adott fajokon belül a megfelelő fajták kiválasztása.
Figyelmeztetnek a szakértők: nem mindegy, mit mivel keverünk a reggeli turmixban.
A kormány döntése értelmében biztosan velünk marad az árrésstop a következő év tavaszáig.

Az elővetemény magkeverékek kiválasztása során egyértelműen a cél határozza meg a növényi összetételt.
Márki Károlyt, a NAGISZ Zrt. takarmányipari ágazatának vezetőjét kérdeztük.
A túlélés kulcsa a hozzáadott érték növelése és a beruházások felgyorsítása lehet.
Az elmúlt negyed évszázadban gyakorlatilag folyamatosan emelkedett a dió ára Magyarországon.
Bár az elmúlt években komoly drágulás volt megfigyelhető a ponty árában, idén a tavalyihoz hasonló árakra számíthatnak a vásárlók.
Új év, új matrica árak - az autópályák úthasználati díjának mértékét törvény szabályozza. 2026-ban sem maradunk változás nélkül.
Bevált műszaki alapok, új design és prémium kabin. Hatékonyabb üzemeltetés, nagyobb kényelem és kimagasló vonóerő.