2022. január 24. hétfő Timót

Hírek - Növény

Ebből igazán nagy baj lehet: csúnyán ráfázhatnak idén a magyar termelők

2021. tagadhatatlanul nehéz volt a zöldség –és gyümölcstermelők számára (is). A március-áprilisban több hullámban érkező tavaszi fagyok a gyümölcsfajok többségénél 30-50%-os terméskiesést okoztak, de a kajszi és az őszibarack esetében a termésveszteség mértéke sajnos elérte a 70-80%-ot is. Bár tavaly elmaradtak az elmúlt 3 évben tapasztalható május-júniusi extrém esőzések, a gazdák ennek ellenére nem lélegezhettek fel, hiszen jött egy extrém száraz és meleg nyár „cserébe”. Ez pedig tulajdonképpen minden zöldség-gyümölcs kultúra esetében további érdemi mennyiségi vagy minőségi veszteséget okozott, ha nem tudták öntözni az adott terület. Mint tudjuk, Magyarországon jelenleg nagyon kevés, a művelhető mezőgazdasági területek mindössze 2%-án valósul meg öntözés – ez is jól mutatja a probléma súlyosságát. Mindezek mellett akadtak még bőven akadályok, ami viszont jó hír, hogy bár nehéz bármit is jósolni az év első napjain 2022-re, úgy tűnik, hogy talán egy jobb év előtt állnak a magyar gazdák. Hogy valóban így lesz-e, azt majd az időjárás „eldönti”.
 
 

Mi, magyarok is érzékelhettük, hogy tavaly nagyon nem volt rendben az időjárás (mint ahogyan jelen pillanatban sem), és ezt már nemcsak a bőrünkön, hanem az üzletek polcain is tapasztalhattuk. 2021. egyik legnagyobb vesztese kétségtelenül a kajszi és az őszibarack, ám nem ezek az egyetlen finomságok, amik megsínylették a kedvezőtlen körülményeket.

A zöldség-gyümölcs ágazatban összesen mintegy 30-40 zöldség-gyümölcs fajjal dolgozunk, és minden faj esetében más volt a termés, más volt a piaci helyzet, így egyetemlegesen egy ilyen összetett ágazatot értékelni nehéz. De talán nagy átlagban azt lehet mondani, hogy a zöldségtermesztők közepes, míg a gyümölcstermesztők gyenge-közepes évet zártak azzal, hogy nagyon nagy a szórás az egyes fajok, sőt az egyes vállalkozások között is. A gazdálkodás eredménye a 30-40 különböző zöldség- és gyümölcsfaj esetében eltérően alakul, és érdemi különbség van ugyanazon fajon belül a frisspiaci termék és a feldolgozóipari alapanyag jövedelmezősége között  

- mondta lapunknak dr. Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

Hozzátette, hogy az elmúlt egy évben nagyon sok fejlesztési forrás nyílt meg a zöldség-gyümölcstermelés és feldolgozás előtt, ami jelentősen segítheti a technológiai felzárkózást. A szakember egy másik fontos, az egész agráriumot érintő dologra is felhívta a figyelmet: a hazai kertészeti vállalkozások jelentős részében már nincs meg a fejlesztési potenciál, vagy idős a tulajdonos. Ráadásul nincs utód sem, aki tovább vihetné a vállalkozást, vagy nincs saját tőke a fejlesztésekhez. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy az ő helyüket fejlődésre képes hazai vállalkozások és a hazai termék, ne pedig az import vegyék át.

Amik megnehezítették a gazdák dolgát

A tavalyi évben bizony nem az időjárás volt az egyetlen, ami komoly akadályok elé állították az ágazatot. A munkaerőhiány és a munkabérek évi 10-15%-os emelkedése már nem újkeletű, de ebben az évben is nehezítette a termelési, betakarítási munkákat. Ami viszont sokkal súlyosabb volt, a műtrágyák, a növényvédő szerek és az építőanyagok elképesztő drágulása:

Ritkán tapasztalt, extrém mértékben emelkedett a műtrágyák és a növényvédő szerek ára: a műtrágyák esetében általában 50 és 100% közötti áremelkedést tapasztaltunk, míg sok növényvédő szer esetében akár 20-50% közötti drágulást lehetett érzékelni, ami szokatlan az évi 4-10%-os „szokásos” áremelkedésekhez képest. Még nagyobb nehézséget jelent az építőanyagok drasztikus,100-200%-os áremelkedése, ami jelentősen drágítja a beruházásokat. Ez a termelőket és feldolgozókat egyaránt sújtja a fejlesztéseik megvalósításában, és komoly akadályokat gördíthet az élelmiszer-előállítás jövőbeni biztonsága elé  

- fogalmazott Apáti Ferenc.

Jó jel volt, hogy lassan ugyan, de szépen, fokozatosan nőtt az utóbbi 10 évben a zöldség-gyümölcsfogyasztás az országban, a koronavírus-járvány és a - részben az időjárási káresemények miatti kínálathiány okozta - magas árak miatt azonban ez is megtorpant. Sőt, egyes zöldségek és gyümölcsök fogyasztása egyenesen visszaesett.

A fagykárok árnyékában

Nem meglepő módon az árakat többnyire a kínálat befolyásolja. A gyümölcstermesztésben az utóbbi pár évet tekintve, a legjelentősebb kínálatcsökkentő tényező nem más, mint a tavaszi fagykár – Magyarországon és Európa más országaiban egyaránt. Tehát azok a fajok, illetve termékek drágulnak a leginkább, melyek a legjobban megsínylették a fagyos időjárást. 2020-ban például egyformán, szinte minden gyümölcsfaj esetében nagyon jelentős terméskiesés volt tapasztalható, így mindegyik gyümölcsfaj esetében komoly áremelkedés következett be az előző évhez képest. 2020-ban gyakorlatilag minden gyümölcsfajból hiány volt, 2021-ben leginkább a kajszi és az őszibarack esetében volt nagyon korlátos a kínálat.

Mi lehet a fagykárok ellenszere? Mint ahogyan korábban megírtuk, szakemberek szerint a nemesítés lehet az egyik kulcs a jövőre nézve, hiszen létre lehet hozni olyan fajtákat, melyek ellenállóbbak a hideg időjárással szemben, de csakis fagytól veszélyeztetett termőhelyeken. Ha például olyan nemesítőháztól hoznak be fajtákat, ahol nem fordul elő fagy, vagy csak nagyon ritkán, akkor azokon a területeken értelemszerűen nem igazán tudnak fagyálló fagytűrő fajtákat nemesíteni. A fajtanemesítés azonban egy hosszú, 10-20 éves folyamat, és a fagytűrés irányában történő nemesítés is rendelkezik erős korlátokkal. Vagyis gyors, akkut megoldás a tavaszi fagykárok enyhítésére a fagyvédelmi technológiák létesítése lehet. A leghatékonyabb módszereknek a korona fölötti fagyvédelmi öntözés, a paraffingyertyás hőtermelés és a szélgépek tekinthetők. Vannak más módszerek is, de általában igaz, hogy tökéletes megoldás a tavaszi fagyok ellen nincs, mindegyiknek van valamilyen hátránya vagy korlátja, illetve vannak olyan típusú fagyok (nagy légmozgással járó szállított fagyok), amelyek ellen nincs semmilyen védekezési lehetőség. Ezek létesítésében nagy segítség a most futó, 80%-os intenzitású VP támogatás.

Az élelmiszerek drágulása ellenére is stagnáltak az árak

Tekintettel arra, hogy 2020-ban is – szintén a fagykár okozta jelentős terméskiesés miatt – relatíve magas gyümölcs fogyasztói árak uralkodtak a piacon, 2021-ben nem lehetett emelkedést tapasztalni a 2020-as árakhoz képest. Néhány faj esetében (különösen a kajszi és az őszibarack) maradtak az előző évi magas árak, más gyümölcsök esetében stagnálás vagy árcsökkenés volt tapasztalható az elmúlt két év viszonylatában  

- mondta az Agrárszektornak a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

Nem eszünk sok gyümölcsöt januárban – de miért?

Minden időszaknak megvan a maga sajátossága, az év végi ünnepi időszakban a bejgliké a főszerep, ha az édességeket vesszük figyelembe, ezért igen erősen megnövekszik a kereslet a dió és a mák iránt. De ilyenkor a déli gyümölcsök és az alma is sokkal kelendőbb a többi hónaphoz képest. A mostani, januári időszakban viszont sajnos jellemző, hogy a gyümölcsök iránti kereslet megcsappan, ennek vélhetően az ünnepek miatti ki/túlköltekezés az oka.

Mit várhatunk 2022-től?

Apáti Ferenc szerint még túl korai bármilyen becslést vagy jóslatot mondani, annyit viszont el lehet árulni, hogy a 2021.évi gyenge vagy közepes termés miatt nem terhelődtek le túlzottan a fák, így valószínűsíthetően jó virágrügy-berakódottsággal, virágsűrűséggel lehet nekivágni az idei évnek, ami a jó termés alapja. 

Vagyis a jelenlegi kilátások alapján akár egy jó termés is lehet, de ezt majd a tavaszi fagyok fogják eldönteni, ugyanis előfordulhat az is, hogy a potenciálisan jó terméskilátásokat egyetlen éjszakai fagy tönkreteszi. Hasonló volt a helyzet 2021-ben is, amikor a 2020-as gyenge termés miatt nagyon jó kilátással indultunk neki a szezonnak, de a sorozatos március-áprilisi fagyok megtizedelték a termést. Bízunk abban, mert egyelőre mást nem is tehetünk, hogy idén elkerülnek minket a pusztító fagykárok, és jó termést szüretelhetünk. Érdemi termésprognózisra a tavaszi fagyos időszak elmúltával, május végén térhetünk vissza.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom

    Agrárium 2022

    A tavasz meghatározó agrárgazdasági  rendezvénye április 6-án!

    Portfolio Agrár Klub: Sorsdöntő év következik? - A magyar agrárium kilátásai 2022-től

    Ingyenes online klub 02.22-én!