2021. november 30. kedd András, Andor

Hírek - Élelmiszer

Veszélyben a magyar kajszi: komoly gondok ütötték fel a fejüket a termesztésben

A kajszibarack hazánk egyik legkedveltebb gyümölcse, nehezen lehetne olyan háztartást találni, ahol nem lapul egy-egy üveg lekvár, konzerv vagy befőtt. Persze, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy igen nagy népszerűségnek örvend a kajszipálinka, de a gyümölcs magában is ízletes, éppen ezért, nem meglepő, hogy nemcsak Magyarországon, hanem világszerte termesztik és kedvelik. Azonban aggodalomra adhat okot, hogy több tényező miatt is jelentős károk keletkeztek idén az ültetvényeken, ez pedig könnyen elképzelhető, hogy a jövőben sem lesz másként. Kérdés, hogy mi lehet a megoldás – ennek járt most utána az Agrárszektor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) segítségével.
 
 

A tavaszi fagyok gyorsan tönkre tehetik a termés jelentős részét, ez pedig sajnos ebben az évben sem történt másként. Nébih is megerősítette, hogy a legnagyobb problémákat a szokatlanul enyhe telek jelentik, valamint a kései, márciusi és áprilisi fagyok:

Nevezzen a 2021-es Portfolio Agrárdíjakra!

Idén év végén decemberben is kiosztja a Portfolio Csoport a Portfolio Agrárdíjakat az Agrárszektor 2021 Konferencián. Ebben az évben nyolc kategóriában díjazzuk a hazai agrárgazdaság legjobbjait és a legkiemelkedőbb agrárgazdasági teljesítményeket.

A Portfolio az érdeklődéseket az agrarszektordijak@portfolio.hu e-mail címen fogadja 2021. június 30-ig.
Az utóbbi évek tapasztalata az Magyarországon, hogy ami lényegesen megváltozott, az a tél. Rendkívül enyhe teleink vannak, legfeljebb a tél végéhez közeledve lehetnek az évszakra jellemző hidegebb periódusok. Emiatt a termesztett csonthéjas gyümölcsfajok nagyon korán megindulnak, és ezért tudnak különösen komoly károkat okozni a tavaszi lehűlések és fagyok  

- árulta el a Nébih.

Ráadásul az eddigi betegségek mellé egy újabb veszélyforrás bukkant fel, méghozzá az idegenhonos kajszilevéltetű. Az új kártevő egy súlyos növényi betegséget, a kajszihimlőt okozó vírust is aktívan terjeszti, de közvetlenül is képes károkat okozni. Ezért a kertekben és a gazdaságokban is el kell kezdeni védekezni ellenük. 

Árak tekintetében sem lehetünk felhőtlenül boldogok

Az Európai Unión belül egységes a piac, a hazai kajszi termésmennyiség alakulása önmagában nem határozza meg az árakat, hiszen ebben az esetben az összes európai termésmennyiséget kell figyelembe venni, miután szabad az áruforgalom. Az azonban biztos, hogy ahogyan az elmúlt években tapasztalhattuk, idén sem lesznek olcsóbbak a gyümölcsök. A nagybani piacon a magyar kajszibarack kilójáért 850-1000 forintot kell fizetni, míg az importért 1000-1100 forintot. Bár a legtöbben talán az őszi, - kajszi és lapos barackkal, illetve nektarinnal találkoznak az áruházakban vagy a piacokon, ennél lényegesen több fajta érhető el hazánkban. 

Magyarországon 70-nél is több kajszifajtát termesztenek árutermelő ültetvényeken, melyek részben hazai, részben pedig az EU-s piacokon értékesülnek  

- tudtuk meg a hivataltól. Majd hozzátették, hogy az a helyi piactól függ, hogy ki, hány féléhez jut hozzá.

Sok múlhat a nemesítésen

Az elmúlt évtizedek során jelentős átalakuláson ment keresztül a kajszinemesítés szerkezete is világszerte. Túlnyomórészt állami intézményekben, kutatóintézetekben és egyetemeken állították elő az új gyümölcsfajtákat, míg a magánnemesítések száma alacsony volt. Mára azonban ez az arány teljesen megcserélődött, hiszen jellemzően magánnemesítők, nemesítőházak állítják elő az új fajták körülbelül 80%-át. Ezért nagyon erősen piacorientált lett a nemesítés, a kajszifajták esetében pedig a legnagyobb hangsúlyt a korai fajtákra fektetik. Valamint igyekeznek különleges minőségű fajtákat létrehozni, mert a gyümölcsfogyasztásban is úgynevezett „divatok” vannak, melyeknek minél jobban szeretnének megfelelni.

Mi lehet a fagykárok ellenszere?

Erre is a nemesítés lehet a kulcs, hiszen létre lehet hozni olyan fajtákat, melyek ellenállóbbak a hideg időjárással szemben, de csakis fagytól veszélyeztetett termőhelyeken. Ha például olyan nemesítőháztól hoznak be fajtákat, ahol nem fordul elő fagy, vagy csak nagyon ritkán, akkor azokon a területeken értelemszerűen nem igazán tudnak fagyálló fajtákat nemesíteni. 

Éppen ezért, kiemelten fontosnak tartom a hazai nemesítés fenntartását  

- erősítette meg gondolatait a Nébih. 

Példaként megemlítették, hogy egy hazai nemesítő esetében, aki fagyoktól veszélyeztetett körülmények között állít elő új kajszifajtákat, akkor az ő nemesítési programjának része lesz az, hogy fagytűrőbb típusokat keressen, hozzon létre.

Összességében tehát elmondható, hogy komoly problémák ütötték fel a fejüket az ültetvényeken, a szélsőséges időjárási körülmények évről évre jobban megnehezítik a termelők dolgát, de még így is kerülhet finom kajszi a családok asztalára – az viszont tény, hogy drágábban. A jövőben pedig nagy szerepet tölthet be a nemesítés is, mellyel ellenállóbb fajokat hozhatnak létre, és így talán sikerül felülkerekedni az enyhe teleken és a tavaszi havazásokon. 

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom

    Agrárszektor Konferencia 2021

    Agrártámogatási reform, pénzözön a vidékfejlesztésben, világpiaci árrobbanás, forradalmi agrárinnovációk, precíziós gazdálkodás, digitalizáció. 2 nap, 10+ órányi szakmai program, 70+ előadó