Közel 30 éve nem volt ilyen Európában: ebből a gyümölcsből idén nagyon kevés lesz

Közel 30 éve nem volt ilyen Európában: ebből a gyümölcsből idén nagyon kevés lesz

agrarszektor.hu
A 2019. évi európai kajszibarack-betakarítás áttekintését, valamint a 2020-ra vonatkozó betakarítási előrejelzéseket április 30-án tartották meg azon a videokonferencián, amelyen a görög, az olasz, a spanyol és a francia szakmai szervezetek képviselői vettek részt. Magyarországon a gyümölcsfajok közül is a kajszit érte a legnagyobb fagykár.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A 2019-es barackszezon kereskedelmi szempontból bonyolult volt. Spanyolországban már a betakarítás kezdetén, május elején a csúcsidőszaknak megfelelő árak voltak, néha még az 1 euró/kilogrammot sem érték el. Az észak-európai időjárási viszonyok nem voltak kedvezőek a fogyasztás szempontjából, és még az akkori korlátozott kínálat sem talált vásárlókra. A szezon hátralevő része továbbra is nehéz volt, és nagyon kedvezőtlen árakat jelentett minden európai termelő számára, olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) oldalán.

A mennyiség szerint a főbb kajszibarack-exportőrök, Franciaország és Spanyolország időjárási problémák (fagy, jégeső stb.) miatt a szokásosnál alacsonyabb termelési potenciállal rendelkeztek. Ugyanakkor Olaszországnak szuper betakarítása volt, több mint 300 ezer tonnával, és Görögországnak is jól alakult a szezon 90 ezer tonnával. 2019-ben ez a négy ország összesen 640 ezer tonnát termelt, ami közel áll ahhoz a csúcstermésű 2017-hez, ami szintén nehéz volt üzleti szempontból.

Az elmúlt három-négy évben látható a kajszisok erőteljes fajtaváltása. Különösen tapasztalható ez Spanyolországban és Olaszországban, a hagyományos fajták eltűnése utáni, gyakran kettős célú (frisspiaci és ipari), valamint a "modern" fajták megjelenésével, amelyek megfelelnek az "új" piaci elvárásoknak, mint például a piros árnyalatú vagy akár teljesen piros fedőszín és jó betakarítás utáni viselkedés.

Spanyolország mindig is nagy kajsziexportáló ország volt elsősorban a korai réspiacon, de a katalóniaia és aragóniaia új gyümölcsösök fejlődése, valamint Murcia régióban történt fajtaváltás tovább növelte Spanyolország exportpotenciálját. Gyakorlatilag ki is zárta a francia és az olasz termést az észak-európai piacokról, egyensúlytalanságot teremtve a kínálat és a kereslet között a nemzeti piacokon.

A 2020-as évre egész Európa nagyon alacsony kajszibarack-betakarítással készül. A kontinens az előre jelzett 400 ezer tonnával visszatér a 2003-as és 1998-as évek termelési szintjéhez, amikor szintén alacsony volt a betakarított mennyiség, 390 ezer illetve 365 ezer tonna. Az időjárási csapások sorozata befolyásolta az európai termőterületeket, és egyikük sem büszkélkedhet azzal, hogy megmenekült előlük. A déli, vagy a mediterrán termesztési térségekben rendkívül enyhe volt tél, csak néhány órányi hideggel és nagyon magas hőmérsékletekkel decemberben és februárban, amikor a hőmérsékleti csúcsok néha meghaladták a 25 °C-ot. Ez a téli éghajlat nem tette lehetővé az egyes fajták jarovizációhoz szükséges hideg órák kielégítését, ami ritka, szabálytalan, heterogén virágzást és termelési hiányt eredményezett.

Március végén viszont egy hideghullám sújtotta az északi, illetve kontinentális régiókat, például Aragóniát, Katalóniát, a Rhône-völgyet, Észak-Olaszországot és a görögországi makedón régiót, méghozzá olyan fagyokkal, amelyek sok gyümölcsöst károsítottak. Aztán áprilisban a spanyolországi Castilla la Mancha-ban a lehulló jég és a mediterrán térségbeli eső "verte be az utolsó szöget", így néhány tonna rothadt vagy szétcsattant gyümölcs veszett oda minden hektáron. Április végén már megkezdődött a betakarítás a spanyolországi Murcia régióban, a rossz időjárás miatt ugyan alacsony cukorszintekkel, de folyamatos piaci igények mellett. A többi régió többsége május közepén követi a korai fajtákkal.

Magyarországon a gyümölcsfajok közül is a kajszit érte a legnagyobb fagykár. Míg a március utolsó hetében jött tavaszi fagy után a különböző tájkörzetekben jelzett adatok alapján még csak 50-60%-os terméskieséssel számoltak, addig a következő heti fagyok után, már csak 10-15% termésre látnak esélyt a gazdák. A legjelentősebb kártétel a Duna-Tisza közén tapasztalható, de szinte az ország minden területéről jeleznek 90-100%-os terméskiesést. Kicsivel kedvezőbb helyzet talán a somogyi és boldogkőváraljai körzetben tapasztalható, de a fagyzugos völgyekben ott is közel 100%-os a fagykár. Van némi eltérés a fajták között is, a koraiak teljesen elfagytak. Bár még korai lenne a várható termésről nyilatkozni, de az várhatóan 10 ezer tonna alatt lesz az idén.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?