2018. január 17. szerda Antal, Antónia

Hírek - Növénytermesztés

Kevesebb információ lesz a műtrágyák csomagolásán

Több ponton módosította a Földművelésügyi Minisztérium azt a rendeletet, amely többek között a műtrágyák csomagolásán feltűntetett információkat szabályozza. A cél az egyszerűsítés volt, de továbbra is számos adatot kell rögzíteni a kiszerelésen.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre

Változott az úgynevezett termésnövelő anyagok engedélyezéséről, tárolásáról, forgalmazásáról és felhasználásáról szóló szabályozás. A minisztériumi rendeletmódosítás célja, hogy egyszerűbbé váljon a műtrágyák csomagolása, címkézése és kísérő okmánya, de mégis megfelelő információt nyújtson a felhasználók számára. A címkék eddig túlzsúfoltak voltak és sok irreleváns információt tartalmaztak, bár ezután is számos adatot kell majd rögzíteni a csomagoláson.

A módosítás értelmében ezután elegendő lesz például a tápelemek elemi vagy oxidos formájának feltüntetése, mivel ezeket egymásból is ki lehet számítani. A mikroelemeket tartalmazó műtrágyáknál pedig nem kell elhelyezni a tényleges szükségletre és a túladagolásra vonatkozó figyelmeztetéseket, mivel a felhasználók nyilvánvalóan tényleges szükséglet esetén alkalmazzák ezeket, így e figyelemfelhívásokat a minisztérium feleslegesnek találta.

A 36/2006 (V. 18.) FVM rendelet módosítását itt lehet elérni. 

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

Agrometeorológia

IDŐJÁRÁSA

A szakértő szemével

Hollósi Dávid
igazgató
Takarék Agrár Igazgatóság

Adja fel hirdetését gyorsan, ingyenesen!

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu