2022. május 24. kedd Eszter, Eliza

Hírek - Agrárpénzek

Megszólalt Bige László: Nem szándékozom leállítani a gyárat

Nem szándékozik leállítani a Nitrogénművek Zrt. gyárában a termelést Bige László, függetlenül attól, hogy az elmúlt hetekben felröppent a hír, miszerint ez bármikor bekövetkezhet a cégnél. A milliárdos szerint erre a lépésre még az alapanyagárak brutális emelkedése és a 11 milliárdos gigabírság sem adhatnak okot.
 
 

Habár az utóbbi hetekben felröppent a hír, miszerint a brutális alapanyagár-emelkedés miatt bármikor leállhat a műtrágya gyártása a Nitrogénművek Zrt.-nél, Bige László legfrissebb, a hvg360-nak tett nyilatkozata szerint nem tervezi leállítani a gyárat, még úgysem, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 11 milliárd forintos bírságot szabott ki a cégre. Október végén érkezett a hír, miszerint  GVH vizsgálata megállapította, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására. Az eljárásban összesen 11 hazai szereplő volt érintett, amelyből kettő elismerte a jogsértést. A nemzeti versenyhatóság versenytanácsa összesen 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre, amelyből 11 milliárd forint a Nitrogénművek Zrt.-t sújtja.

Ahogyan azt az Agrárszektor korábban megírta, elképesztően megdrágultak a különféle műtrágyák egy év alatt, köszönhetően annak, hogy folyamatosan emelkedik a legfontosabb alapanyaguk, a földgáz ára. A dráguló nyersanyag miatt kedvezőtlen helyzetbe került műtrágya-gyártók sorra csökkentik, vagy állítják le termelésüket, és Bige László szerint súlyos áruhiányra kell készülni a régióban, ami bizony a műtrágya árában is megjelenik majd. Hozzátette, ezt a masszív műtrágyahiányt akarja majd a Nitrogénművek Zrt. kihasználni. A milliárdos úgy látja, 2022 januártól májusig nem az lesz a kérdés, hogy mennyi lesz a műtrágya ára, hanem az, hogy lesz-e egyáltalán áru.

Címlapkép forrása: MTI/Balázs Attila

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom

    Portfolio Digital Transformation 2022

    Lépéskényszerben a vállalkozások: aki nem digitalizál,le fog maradni!

    Tiszaújváros-Kelet-magyarországi Gazdasági Fórum 2022

    Ingyenes esemény a Tisia Hotelben