2019. március 24. vasárnap Gábor, Karina

Hírek - Agrárpénzek

Több állatjóléti támogatást kapnak a baromfi-és sertéstartók

A baromfi- és sertéshízó állatjóléti támogatások 2018. támogatási évre vonatkozó kifizetései két és félszeresére emelkednek a 2010. évihez képest - írja közleményébe az Agrárminisztérium. Míg a 2018. évi baromfi állatjóléti támogatás tervezett kifizetése 12 milliárd forint helyett 14,3 milliárd forint lesz, addig a sertéshízó állatjóléti támogatás az eredeti 9,144 milliárd forintos keretösszeg helyett a 10,6 milliárd forintot is elérheti.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

A baromfi állatjóléti támogatás keretösszegét az agrártárca 2018 őszén már két alkalommal, összesen 1,2 milliárd forinttal megemelte, amelyeket maradéktalanul kifizettek. Így a 2018. évi igénylések után kifizethető összeg immár harmadik alkalommal, mintegy 1,1 milliárd forinttal növekszik. Ebből az ágazat megerősítése érdekében az elmúlt évek madárinfluenza káraival leginkább sújtott víziszárnyas ágazat részesül. A többletforrás lehetővé teszi, hogy a 2019 márciusában lezáródó program végkifizetésénél az összes jogos igény teljes mértékben teljesüljön. A fenti intézkedésekkel a 2018. évi igénylések után kifizethető összeg - az eredetileg tervezett - 12 milliárd forint helyett 14,3 milliárd forint lesz, amely mintegy 2.000 termelőt érint.

A szintén záruló, sertés állatjóléti támogatás kifizetésénél a 2018. IV. negyedéves támogatási összegeknél a kincstárnak arányos támogatáscsökkentést kellene alkalmaznia. Ennek elkerülése érdekében az Agrárminisztérium a 2019. évi költségvetés terhére szintén keretemelést indított, amely közel 1,5 milliárd forint többletkifizetést tesz lehetővé. Így a 2018. évi sertéshízó állatjóléti támogatás tervezett kifizetése az eredeti 9,144 milliárd forintos keretösszeg helyett a 10,6 milliárd forintot is elérheti. Ennek eredményeképpen mintegy 950, jogos igényt előterjesztő termelő részére biztosítható támogatás.

A támogatások kifizetését követően az Európai Bizottsággal való tárgyalások eredményeképp még idén új sertéshízó- és baromfi állatjóléti programok indulnak.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    Nyugat-magyarországi Agrárfórum

    Az agrárium legaktuálisabb témái

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu