Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2023.08.01. kedd
Délelőtt még többnyire napos, fátyolfelhős idő valószínű, majd a nap második felében északnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet
Délelőtt még többnyire napos, fátyolfelhős idő valószínű, majd a nap második felében északnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet
A fátyol- és gomolyfelhők mellett napos idő várható, elsősorban az északkeleti, keleti tájakon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, így ott fordulhat elő nagyobb számban zápor, zivatar
A nap első felében jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, reggel inkább csak délkeleten lehet még némi napsütés
Északon több, délen pedig kevesebb a felhő várható, zápor, zivatar elsősorban az ország északi felében fordulhat elő
A legfeljebb csepergő esőt itt-ott okozó felhőzet délután az északkeleti tájakat is elhagyja, de eközben az északi megyék fölé újból érkeznek vastagabb felhők
A vastagabb felhőzet és a csapadékzóna lassan kelet felé helyeződik, ám előterében még erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és záporok, zivatarok is kipattannak
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett sokfelé várható zápor, zivatar, melyek közül többhöz károkozó széllökés, jégeső, felhőszakadás is társul! Mindezek nagy eséllyel az ország délkeleti felén rendszerbe is szerveződhetnek
Késő délutánig az ország legnagyobb részén napos, gyengén felhős, száraz idő várható, de a Dunától keletre időszakosan lehetnek erősen felhős körzetek
Túlnyomóan napos idő valószínű délután már kevés fátyol- és gomolyfelhővel
A fátyol-, illetve gomolyfelhők mellett napos idő valószínű, majd a nap második felében nyugat felől újabb felhősödés kezdődik
A felhőzet kelet felé terjeszkedik, de legalább pár órára szinte mindenütt, délen, délnyugaton pedig több órára is kisüthet a nap
A délelőtti órákig még a déli megyékben lehetnek felhősebb körzetek, valamint a köd és párafoltok is fokozatosan feloszlanak, majd a nap további részében sok napsütés valószínű a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés várható, és több alkalommal is kialakulhat a nap során zápor, zivatar, helyenként heves zivatar is
A délelőtt folyamán még - főként a Dunántúlon - lehetnek erősebben felhős területek, majd felszakad a felhőzet és mindenütt napos idő várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel
Sok napsütésre számíthatunk fátyol- és gomolyfelhők mellett
Napos idő ígérkezik, csupán kevés gomolyfelhő képződhet
Túlnyomóan derült, napos időre kell számítani csapadék nélkül
Napos idő várható kevés gomolyfelhővel, döntően csapadék nélkül, csak az északkeleti tájakon lehet egy-egy futó zápor
Fátyolfelhőkre, valamint erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, emellett emellett többórás napsütés is várható
A fátyolfelhők mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre, de ezzel együtt is sok (szűrt) napsütésre van kilátás

A tejpiaci válság egyre mélyebbre taszítja a hazai állattartókat, sok gazdaság hónapok óta veszteséggel működik.
Több olyan zöldségnövényünk van, melyek egyszerűen termeszthetők, de már nincsenek a kiskertekben és a boltokban, mert kimentek a divatból.
Úgy fest a talaj április végén, mintha már nyár eleje lenne - egyelőre nem indul jól az idei szántóföldi szezon.
Mindenki a hőségre és az aszályra fókuszál, pedig tartós fagyok is fenyegetik Európát.
Az ágazatra rálátó szakértők szerint még a tavalyinál is gyengébb idén a gabonakombájnok forgalma Magyarországon.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.