2022. június 29. szerda Péter, Pál

Hírek - Élelmiszer

Erre senki sem számított: váratlan hírek érkeztek az európai kajsziültetvényekről

Az Europeche április 27-28-án idén végre személyes jelenléttel tartotta meg a medFEL éves rendezvényt a dél-franciaországi Perpignanban (a koronavírus járvány miatt a 2020-as és 2021-es konferenciát sem tudták személyes jelenléttel megrendezni). A szakértői csoportok kerekasztal-beszélgetésein egyrészt összegezték a 2021-es évi terméssel kapcsolatos tapasztalataikat, másrészt egy korai prognózist is adtak a 2022-es szezonra.
 
 

Kezdjük a tavalyi évvel: 2021 egy rendkívüli év volt az európai kajszitermesztők számára, és nem csak a koronavírus miatt. A gyakorlatilag az összes jelentős termesztőkörzetet érintő, súlyos fagykárok olyan jelentős veszteségeket okoztak, hogy a teljes uniós termés 400 ezer tonna alatt maradt, amire utoljára 2003-ban, előtt pedig 1998-ban és 1995-ben volt példa. A szűkös termés relatíve magas árakat eredményezett ugyan, ám a kiskereskedelmi láncok egy része gyakran ki sem merte helyezni az árut a polcokra, annyira nem látták biztosítottnak az árualapot. A másik probléma az volt, hogy különösen Észak-Európában a hűvös nyár sem kedvezett a gyümölcs fogyasztásának. A jelentős károkat szenvedett termelőknél a terméskiesést a magas árak sem kompenzálták, ám azok, akik szerencsésen megúszták, vagy aktív védekezéssel sikeresen vészelték át a fagyokat, igen jó szezont zárhattak - írja a FruitVeb

Mi várható 2022-ben?

Idén tavasszal is jelentkezett a fagy az összes nagy termelőnél, márciusban Görögországban és Olaszországban, áprilisban pedig Franciaországban és Spanyolországban. Nagy különbség viszont a tavalyi évhez képest, hogy 2022-ben csak a spanyolok szenvedtek komoly, és a görögök mérsékeltebb károkat, míg a többi termelő átlagos vagy kevésbé jelentős termésveszteséggel vészelte át ezt az időszakot. (Tavaly pont fordított volt a helyzet, a spanyoloknál volt a legkisebb a kár, míg a többi három ország mindegyikében borotváltak a tavaszi fagyok). A 2021-es 393 ezer tonna után az Europeche a 2022-es évre 515 ezer tonna körüli termést vár, ami több mint 30%-kal nagyobb, mint a tavalyi, igen alacsony volumen, viszont még mindig 8%-kal marad el a 2016-2020 közötti időszak átlagától. Ehhez az átlagos mennyiséghez viszonyítva a legjobban az olaszok jártak, náluk 11%-os bővülésre számíthatunk, így az idei évre prognosztizált 263 ezer tonnás termésükkel a teljes uniós mennyiség felét adják. 

A franciák sem szomorkodhatnak, hiszen náluk az átlagoshoz képest 8%-kal bővül a termés, 128 ezer tonnás volumennel a második legjelentősebb termelőnek számítanak majd az idén. A görögöknél 20%-os visszaeséssel számol az Europeche, itt 65 ezer tonnára becsülik az idei termést. A legnagyobb gondban Spanyolország van, a 2022-es idényre 59 ezer tonnás termést valószínűsítenek, ami több mint 50%-kal marad el a 2016-2020 közötti időszak átlagától, (ráadásul a becslésben a heves esőzésekkel sújtott Murcia régióra még viszonylag magas szám szerepel, ami tovább csökkenhet).

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom

    Portfolio Digital Transformation 2022

    Lépéskényszerben a vállalkozások: aki nem digitalizál,le fog maradni!

    Tiszaújváros-Kelet-magyarországi Gazdasági Fórum 2022

    Ingyenes esemény a Tisia Hotelben