Brutális, ami a lengyel zöldségekkel történik: nem akármi áll a háttérben
Válságos állapotban van a lengyel feldolgozóipar, és ezt a fogyasztók is egyre inkább megérzik.
Válságos állapotban van a lengyel feldolgozóipar, és ezt a fogyasztók is egyre inkább megérzik.
Magyarország vöröshagymaimportja 7 százalékkal 10,7 ezer tonnára nőtt 2025 első nyolc hónapjában az egy évvel korábbihoz képest.
Egyebek mellett ársapkát vezet be a kormány zöldségekre és gyümölcsökre Fehéroroszországban.
Ukrajnában már harmadik éve játszódik le ugyanaz a folyamat a hagyma árát illetően.
Számos zöldség kiválóan alkalmas téli tárolásra, sőt, vannak olyan fajok, amelyek a hidegben is kint hagyhatók.
A palócleves nem a népcsoporthoz kapcsolódik, Gundel János alkotta meg Mikszáth Kálmán tiszteletére.
Nagyot esett a vöröshagyma ára a nagybani piacokon Ukrajnában, viszont piaci szakértők szerint középtávon nagy valószínűséggel drágulás várható.
Pontosították az EKÁER-bejelentési kötelezettség alól kikerülő kertészeti termékek körét.
Az Európai Unió vöröshagymatermése 2024-ben 7 millió tonna volt, ebből Hollandia messze a legnagyobb termelőként 1,8 millió tonnával részesedett.
A kedvezőbb időjárási körülmények jót tettek a magyar vöröshagyma-termésnek, annak ellenére, hogy a csapadékhiány továbbra is fennáll.
Mutatjuk, hogy miket ültessünk ősszel a kertbe, a magaságyásba és a balkonládába.
Nehéz helyzetben vannak a hagymatermesztők Lengyelországban, sok a minőségi probléma.
A gyökérzöldségek nemcsak rendkívül táplálóak, de a konyhában is sokoldalúan felhasználhatók.
Míg az ipari zöldségek piaca stabil, addig a frisspiaci termelők komoly nehézségekkel küzdenek az import és a fogyasztáscsökkenés miatt.
Bár a minőség jónak mondható, a termelői árak nem emelkedtek, ami kihívás elé állítja a gazdálkodókat.
A legfontosabb régiókban a termelők és a kereskedők vegyes eredményekkel reagálnak a változó kihívásokra.
A holland hagymakivitel oroszlánrészét adó afrikai régió kulcsfontosságú az európai hagymakészletek alakulása szempontjából.
Júliusban továbbra is nyomott maradt a vöröshagyma ára, úgy is, hogy várhatóan a termés 5 százalékkal elmarad az előző évi mennyiségtől.
Itt az ideje a zakuszka készítésének - most minden alapanyagnak szezonja van.
Régebben, amikor még nem léteztek mesterséges ételszínezékek, a háziasszonyok leleményesen használták a természet és a kertek adta lehetőségeket.

Komoly veszélyt jelenthetnek a magyarországi őshonos halállományokra az invazív halfajok.
Megváltozhat a banki finanszírozás? Már nem csak a pénzügyi eredmények számítanak.
Az elmúlt években többször is fellángolt a vita a magyarországi fúrt és ásott kutak körül.
2023 és 2025 között több mint egynegyedével nőtt a biotermékek forgalma Magyarországon.
A csapadékhiány és a szélsőségesen magas hőmérséklet idén a kiskertekben is komoly kihívást jelentett.