2019. december 5. csütörtök Vilma

Hírek - Növény

Elárulták a magyar gazdák, hogy látják az idei évet: volt meglepetés bőven

Nem rosszak, de nem is jók az átlaghozamok és a termelői árak idén - mondhatnánk azt is, hogy semmi kirívóval nem szolgált az idei év. Mégsem maradt tanulságok nélkül az aratás, miközben már ott vannak az újabb gondok a heterogén repcetáblákkal. Így látják az idei szezont a gazdálkodók.
 
 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Rakamaz térségében már behordták a kukoricát azokról a területekről, ahová búzát akarnak vetni - ez 30 hektárt érint a 170-ből. "Nem szerencsés a vetésforgó szempontjából, de így jött ki ebben a táblában. Nedves is volt még a kukorica, amikor vágtuk. 130 mázsa volt az átlaga, leszárítva 115 lett" - újságolja a megkérdezett termelő. 140 hektáron vár még rá az aratás, de az árak máris elkeserítik: "38-39 ezret mondanak tonnánként".

A repce attól függően, hogy az adott tábla mennyi esőt kapott, nagyon heterogén képet mutat: az 56 hektár egyik részén már 8-10 leveles, máshol meg még csak  4 leveles.

14 hektár repce sorsa kérdéses, annyira rosszul kelt. A csávázás 4 leveles korig védte, ami fontos is volt egy ilyen vontatott kelés esetén. A fejlettebb táblákat már háromszor is rovarölőzni kellett, és megtörtént a regulátorozásuk is"

Baranyában 3 tonna tonnás hektáronkénti átlagterméssel takarították be a magas olajsavas napraforgót, amiért bonifikálva 119-120 ezer forintot kapott a termelő. Ez az ár egy picivel jobb is, mint a tavalyi volt. Összesen 145 hektárról takarították be a növényt. A kukoricát még nem vágják. "Sajnos a fuzáriummal lesz némi gond, pedig ez az évjárat nem volt különösebben csapadékos. Virágzáskor viszont többször is esett. Most abban bízunk, hogy a természetes száradás leállítja a gombát. Már 16%-os víztartalomnál járunk, hamarosan megindul a kombájn. 80 hektárról fogjuk betakarítani. Azt hallom, 43 ezer forint lesz az ára tonnánként" - sorolja a gazda.

A repce 80 hektárt foglal el, szépnek látja a termelő. Szerencsére itt kelés előtt és után is kapott csapadékot a vetés, az állomány most 6-8 leveles. A csávázás ellenére egyszer már rovarölőzni kellett, hamarosan szükség lesz regulátorozásra is. A búzát már javában vetik, az utóbbi években mindig október elején sor kerül erre.

Jön az év vége kihagyhatatlan agrárrendezvénye, a kétnapos siófoki Agrárszektor Konferencia! A december 4-5-i esemény egyedülálló módon foglalja össze és mutatja be az agrárgazdaság legnagyobb érdeklődésre számot tartó, legaktuálisabb témáit. Regisztráljon most!

Fejér megyében egy intenzív gazdaságban a 40 mázsát is elérte a normál napraforgó termése, bonifikáció előtt 90 ezer forint, azután 100 ezer forint volt az átvételi ára. A kukorica 100 mázsa körülinek ígérkezik, nem fuzáriumos, 16 százalék nedvesség körül jár, ma kezdődött az aratása.

Úgy hallom, 42 ezer forint körüli áron vennék meg a tengerit, de mi ilyenkor sosem adjuk el. Idén a legjobban a repce fizetett, 117 ezerért adtuk el tonnáját, és bő 4 tonnát termett"

 - hangzik az elégedett összegzés. Most az új vetés 6 leveles állapotnál jár, még egyszer sem rovarölőzték. A táblákat a környező zöldítésekből támadó rovarkártevők miatt körbeszegik. A termelő elégedetlen az uniós előírással. Ahogy mondja, a korábban gyom- és kártevőmentes táblákon most mindent ellepnek a károkozók. A pohánka jó ugyan a repcekártevők visszaszorítására, de aztán éveken át gyomosít, és a talaj a tapasztalata szerint sokkal tömörebb a zöldített táblákban.


A kukorica még 20%-os víztartalomnál jár Győr-Moson-Sopron megyében, csak a jövő héten várható a kombájn megindulása. Gyengébbnek látszik a termése a tavalyinál, 7 tonna körülinek mutatkozik. A környékben nagy a vadkár, elsősorban a szarvasokkal gyűlik meg a gazdák baja.

43 ezer forint volt a legtöbb, amit hallottam a kukoricáért. Inkább eladom, nem várok vele, mert a végén úgy járunk, mint a búzával: aratáskor volt a legjobb az ára, aztán csökkenni kezdett."

Az aszályt okolja a gyengébb termésért - az egész szezonban 300 mm eső esett -,  így viszont a fuzáriummal nincs probléma. Egy másik termelő ugyanebben a megyében a 28 mázsás napraforgóval elégedetlenkedik, pedig a magas olajsavas hibridre 107 ezer forintos alapáron szerződött le, ami bonifikáció után 115 ezer forintot biztosan megér.  Az árpa és a búza vetése már zajlik a korábbi napraforgóterületeken. A gazda szerint az idei év termése és árai összességében közepes eredményt hoztak. Örül neki, hogy nem volt szójája, mert a gazdatársaknál 1-2 tonnás hozamokkal takarították be a babot.

Egy alapvetően szántóföldi kertészeti kultúrákra szakosodott gazdálkodó Győr-Moson-Sopronban arról számol be, hogy a burgonya intenzív öntözés melett 50 tonnás termést hozott.

Ha az olaszok tudnak krumplit termelni, akkor a magyar klímán is tudni kell"

- sommáz. Szerinte a legnagyobb baja a magyar termelésnek, hogy a fejlesztésekben a gépparkig jutott el, míg a post-harvest fázisra, azaz a tárolásra, csomagolásra, raklapra szerelésre nem költött, és gyengék azok a szövetkezeti formák is, amelyek ezt az egyes termelők helyett közös beruházásként megvalósíthatnák. A másik kulcsfontosságú terület az öntözés, ezt mindenkinek érdeke fejleszteni. A gazdálkodó úgy véli, az idei lengyel és német termés ugyan jobb lesz a tavalyinál, de még így is csak gyenge közepes, ami a reményei szerint magas árakat hozhat. Kilónként 50 forint felett kell hogy átvegyék az ömlesztett árut.


A hagyma közepes termést adott, ami 60 tonnát jelent hektáronként, és az ára is közepesnek mutatkozik, kilónként 60 forint. A termelési költségek viszont nőttek a munkaerőhiány miatt. Sok fejtörést okoznak a növényvédelmi kihívások is, miután egyre csökken a bevethető szerek palettája és a szermaradék-előírások is szigorodnak. Pedig itt aztán van gond a rovarkártevőkkel, vírusvektorokkal, fitoplazmákkal, gombákkal és baktériumokkal is. A burgonya stolbur betegsége ellen gyakorlatilag nem létezik hatékony védekezés. A gazdálkodó az angol szomszédjától lesett el termelési technológiákat, tavasszal már tőle érkezik az a bérgép is, amelyik 90 centis sortávra fogja ültetni a burgonyát.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu