2019. november 19. kedd Erzsébet

Hírek - Agrárpénzek

Cerbona: felszámolják a gyárat!

A felszámolás mellett döntött a Cerbona igazgatósága, miután a cég az utóbbi években komoly likviditási problémával küzdött, amit a piac változásai és a válság tovább erősített – közölte a cég az MTI-vel.
 
 

A felszámolás megindítása megnyitja annak mielőbbi lehetőségét, hogy szerződést lehessen kötni egy új tulajdonossal, akinek a kezében mielőbb tovább működhetnek a cég meglévő eszközei és minél több munkahelyet meg lehet tartani. Addig is minél előbb további üzemeltetési szerződéseket kell kötni a jelenleg üzemen kívüli egységekre - áll a közleményben.

Mivel a felszámolásban a vezérigazgató szerepét egy felszámolóbiztos fogja átvenni, a vezérigazgató munkaviszonya megszűnik 2011. január 10-i hatállyal.

Gosztonyi Gábort, a társaság vezérigazgatóját a nehéz gazdasági helyzetben nevezték ki 2010 tavaszán, a cég működésének stabilizálása, illetve ismét nyereségessé tétele érdekében. Nyár elejére azonban a gabonapiacon olyan árrobbanás alakult ki, amelynek költségemelkedését a liszt- és tésztapiac nem ismerte el. Ennek veszteségeit saját eszközökkel a cég már nem tudta ellensúlyozni, további külső finanszírozást pedig az eladósodottság mértéke miatt nem talált - áll a közleményben.

A részvényesek tőkeemelésre nem vállalkoztak, így a cégvezetésnek a finanszírozó hat bankhoz kellett ismét fordulnia a helyzet kezelése érdekében. A tárgyalások lezárása előtt a Budapest Bank felmondta hiteleit és inkasszót nyújtott be. Ezt a lépést a többi bank is követte, amelynek eredményeként végül közgyűlési határozat alapján csődvédelmet kértek.

A csődvédelem alatt a közel 400 munkavállaló munkahelyét fenntartották, abban bízva, hogy a befektető-keresés sikeres lesz, és a jövőben a munkahelyek többségét meg lehet menteni.

Az elmúlt hetekben a cég több ajánlatot kapott, azonban ezek mindegyike eszközvásárlásra vonatkozott, vagyis nincs jelenleg befektetői szándék a Cerbona többségi tulajdonának megszerzésére.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu