Véget ért a hagyományos gazdálkodás kora: ez vár a gazdákra a jövőben
Azonnali szemléletváltásra van szükség a magyar agráriumban a versenyképesség megőrzéséhez.
Azonnali szemléletváltásra van szükség a magyar agráriumban a versenyképesség megőrzéséhez.
Bóna Szabolcs szerint az Országos Jégkármérséklő Rendszernél az igazi problémát a hatékonyság jelenti.
Augusztus utolsó hetében Olaszországban 189 szélsőséges időjárási eseményt regisztráltak, amelyek az aszályhoz hasonlóan súlyos károkat okoztak.
Műholdfelvételek alapján összesen 42 koncessziós területen azonosítottak magas tűzveszélyt.
Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a tőlünk alig néhány száz kilométerre kialakult Legionella-járvány.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a KITE Zrt. és az Agrárközgazdasági Intézet.
Egyszerre szükséges a hatékonyság növelése, a költségek kontrollja és a kockázatok kezelése.
Európa főbb folyói – a Rajna, a Duna, a Pó és a Loire – történelmi mélypontra süllyedtek idén nyáron.
Július végétől augusztus közepéig pusztító tőzegtüzek söpörtek végig két értékes európai lápon, a belgiumi Hautes Fagnes-on és az angliai Great Fenen.
Van, aki nyerhet, és van, aki mindent elveszíthet.
Magyarországon is lehet sikere a légköri nedvességet passzív módon gyűjtő megoldásoknak.
A szélsőséges hőség nem csak az agrártermelés helyzetét lehetetleníti el.
Olaszországban évről évre egyre súlyosabb terhet jelent a klímaváltozás a mezőgazdaságban.
A vízhiány Magyarország egyik legégetőbb problémája, és egyre többen keresik azokat a megoldásokat, amelyekkel hozzájárulhatnak a helyzet javításához.
A szélsőséges időjárás és az aszály egyre nagyobb kihívás elé állítja a magyar zöldségtermelőket.
Egy új tőketörlesztési moratóriumot jelentett be az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős minisztérium és a Magyar Bankszövetség.
Az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter szerint nagy hiátus a magyar agráriumban, hogy nem alkottak stratégiát.
A magyar önjáró szőlőszüretelőgép-piac továbbra is erősen kitett a támogatási lehetőségeknek.
A Magyar Közlönyben megjelent a Fenntartható Vízgazdálkodási Akciótervről szóló kormányhatározat.
Útmutatót adott ki az Európai Bizottság a hőhullámok mezőgazdasági hatásainak mérsékléséhez.

A hazánkban termesztett sütőtökök jelentős része az óriástök fajtái közé tartozik.
Nem csak az számít, hány milliméter esik, hanem az is, milyen talajra, milyen gyorsan és milyen növényre hull.
Az ősz nemcsak a lehulló levelek és a hűvösebb napok időszaka, hanem a gyepápolás egyik legfontosabb szezonja is.
Táplálkozási szempontból nincs olyan, hogy „legegészségesebb hús”, mindnek van olyan tulajdonsága, amely miatt értékes lehet az étrendben.
A Dunántúlon már bíztató mennyiségű eső esett, az Alföldön még korai fellélegezni - az ősz folyamán sokkal több csapadék kellene még.