Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.
A Meteorológiai Világszervezet (WMO) 2020 óta becsüli meg évente, hogy mekkora az esély az 1,5 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedés átlépésére. Az első évben 20%-os esélyt jósoltak arra, hogy ez öt éven belül megtörténhet. 2021-ben az arány már 50%-os volt, idén pedig már 66%-os esélyt adtak annak, hogy öt éven belül bekövetkezik a küszöb átlépése. A tudósok magyarázata szerint ez a valószínűség azt jelzi, hogy az 1,5 Celsius-fokos növekedés "inkább bekövetkezik, mint sem".
Ez a jelentés nem jelenti azt, hogy tartósan túllépjük a párizsi megállapodásban meghatározott 1,5 Celsius-fokos szintet, amely hosszú távú, sok éves felmelegedésre vonatkozik
- magyarázta Petteri Taalas professzor, a Meteorológiai Világszervezet (WMO) főtitkára.
A szakember ugyanakkor hozzátette, hogy a jelentéssel azért meg akarták kongatni a vészharangot, hogy az emberiség átmenetileg egyre többször lépheti majd át a küszöböt. A határérték átlépésének esélyét az emberi tevékenységből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás növekedése és az idei nyáron érkező El Nino időjárási jelenség is növeli. A tudósok ugyanakkor hozzáfűzték, hogy amennyiben átlépi is a világ a határértéket, ez valószínűleg még átmeneti lesz. A küszöbérték elérése azt jelenti, hogy a XIX. század második feléhez, az iparosodás fellendüléséhez képest a bolygó átlaghőmérséklete 1,5 Celsius-fokkal lenne melegebb.
A 2015-ös párizsi klímamegállapodás keretében az országok vállalták, hogy erőfeszítéseket tesznek arra, hogy a globális átlaghőmérséklet-emelkedést legfeljebb 1,5 Celsius-foknál megállítsák. A tudósok szerint ha egy-két évtizedig évente átlépnénk ezt a hőmérsékleti küszöböt, az sokkal szélsőségesebb időjárást, hosszabb hőhullámokat, nagyobb viharokat, erdőtüzeket okozna világszerte. Sok szakértő úgy véli, most még korlátozni lehetne a globális felmelegedést az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős csökkentésével.











