A szövetség halőri szolgálata ellenőrizte az érintett területet, majd bejelentést tett a vízügyi és környezetvédelmi hatóságoknak, hogy a jelenség eredete és esetleges környezeti hatása egyértelműen tisztázható legyen. Hétfőn megkezdődött a részletes mintavétel és laboratóriumi vizsgálat, az érintett helyszínen több ponton közel 30 mintát vettek, hogy minél pontosabb képet kapjanak a víz és a feltörő anyag összetételéről - olvasható a közleményben.
A KEMHESZ információi szerint a vízügyi szakemberek 2012-ben is vizsgálták a területet. Mivel a térségben korábban mocsaras, lápos terület volt, felmerült a lehetősége, hogy az onnan származó, szerves anyagokban gazdag víz okozhatja a barnás elszíneződést, ez azonban a vizsgálatok mostani lezárásáig nem tekinthető mérvadónak
- hangsúlyozta a KEMHESZ elnöke.
Zoltai Dániel hozzátette, hogy az élő környezet megóvása és a környezetszennyezés területén elengedhetetlen a zéró tolerancia. Fontos, hogy vizsgálati eredményekkel alátámasztott választ kapjak a jelenség okára, illetve a Duna élővilágára és vízminőségre tett hatására. A területet továbbra is figyelemmel kísérik és a vizsgálatok eredményéről tájékoztatják a közvéleményt.












