Súlyos kijelentést tettek a magyar kutatók az időjárással kapcsolatban
Drasztikus időjárásváltozást jeleznek az elkövetkezendő évtizedekre az SZTE kutatói.
Drasztikus időjárásváltozást jeleznek az elkövetkezendő évtizedekre az SZTE kutatói.
Minden negyedik cég számol idén a Széchenyi Kártya Program hiteleivel Magyarországon.
2022 az ökológiai mezőgazdaságnak is komoly változásokat, eredményeket hozott el.
Szigorú szabályok és növényegészséügyi intézkedések vonatkoznak a magánszemélyekre is.
A beporzók pusztulásának számlájára írható az idő előtti halálozások egy százaléka a világon.
Akár komoly baja is lehet annak, aki túlzott mértékben fogyasztja napi szinten a kávét.
Szinte hihetetlen, de a burgonya és a paradicsom is segíthet a rák elleni küzdelemben.
A magyar fogyasztók az egészséges táplálkozás fontos részeként tekintenek a zöldségekre és gyümölcsökre, egyre népszerűbbek a növényi alapú élelmiszerek.
Napközben csökken, zsugorodik a ködös, rétegfelhős tájak kiterjedése, egyre többfelé süthet ki legalább rövid időre a nap
Fokozódó piaci elvárásoknak kell megfelelnie a hazai agráriumnak, rengeteg kihívás vár a gazdákra 2023-ban.
Az utóbbi évek során 300 ezer hektár körülire nőtt a minősített öko területek mérete hazánkban.
Délelőtt fokozatosan javulnak a látási viszonyok, és ugyan csökken a rétegfelhős, ködös területek nagysága, de az ország legnagyobb részén napközben erősen felhős vagy borult idő várható, csak kevés helyen süthet ki hosszabb időre a nap
Elsősorban az északkeleti, északi tájakon maradhat tartósan borult, párás, ködös az idő, másutt fátyolfelhők mellett sok napsütés valószínű
Elképesztő lehetőségeket nyújthat az űr a mezőgazdaság és a növénytermesztés számára.
Idén az árrobbanás, az aszály és a gazdasági válság is feladja a leckét. A nehéz helyzetben a virtuális kapcsolattartás jelentősége csak fokozódik.
Differenciáltan emelkednek a balatoni horgászjegyárak 2023-ban, és új jegytípus is lesz.
Megkezdődött a Balaton kiemelt térségi fejlesztési programbanjának szakpolitikai és társadalmi egyeztetése.
A felelősségteljes állattenyésztés fontosságára hívja fel a figyelmet a Copa-Cogeca új ismeretterjesztő anyaga.
A legfrissebb felmérések szerint a magyarok karácsonykor előszeretettel választják a minőségi borokat.
Egy friss felmérésből kiderült, hogy a kutya a magyaroknál is teljes jogú családtag lett.

A klímaváltozás miatt egyre gyakrabban merül fel, hogy a magyar mezőgazdaságnak a hagyományos kultúrák helyett más növények felé kellene fordulniuk.
Nemcsak a termés mennyisége, hanem egy egész gazdálkodás jövedelmezősége múlhat azon, hogy mennyi víz marad a földeken.
Az erdők túlélésre rendezkedtek be, miközben a kiszáradt avar miatt a tűzveszély is jelentősen megnőtt.
Néhány egyszerű ápolási munkával sok zöldségféle még hosszú heteken át képes új virágokat és terméseket hozni.
Az üzenet egyszerű és jól érthető, megalapozatlansága ellenére könnyen beég az emberek fejébe.
Az Agronómiai Központ és a Téradatkezelő segítségével a PGR még hatékonyabban támogatja az adatvezérelt gazdálkodást.