A gazdaság működésének alapját a hagyományos szántóföldi növénytermesztés adja: búza, kukorica, napraforgó, szója, héj nélküli olajtök váltják egymást a táblákon. Néhány éve hibrid kukoricával is kísérleteztek, de a vetőmagpiac átrendeződése és az ukrán import térnyerése jelentős visszaesést okozott ebben az ágazatban.
Felbosszant, hogy miközben itthon nem tudunk eladni vetőmagot, közben az ukrán termékek ellepik a piacot. Közben a gépeink és az embereink tétlenül várnak
– fogalmazott az Agrárszektornak Németh Gábor.
Jelentősen visszaestek az árak
A 2024-es év időjárása és gazdasági környezete sem kedvezett a termelőknek. Az év első felében még akadt elegendő csapadék, de nyáron és ősszel már súlyos hiányt szenvedtek a növények. Az árak ráadásul gyakorlatilag a 10–15 évvel ezelőtti szintre estek vissza, miközben a költségek folyamatosan emelkednek.
Nem tudom, ki menne el ma dolgozni egy munkahelyre úgy, hogy 10 évvel ezelőtti fizetést kap. Mert nekünk pontosan ezt kell csinálni
– tette hozzá a szakember.
Alkalmazkodni kell a kihívásokhoz
A család a nehézségek ellenére próbál alkalmazkodni. Tárolókapacitásuk révén lehetőségük van a termények betárolására, így nem kell azonnal eladniuk, amikor a legrosszabbak az árak. A finanszírozás viszont még így is komoly fejtörést okoz: a gépek, inputanyagok beszerzése sok esetben hitelből történik, amelyeket aratás után kell törleszteni.
A jövőt illetően Németh Gábor nem túl optimista. Az időjárás kiszámíthatatlansága, a fagyok, a gyenge csírázás és a vetőmagok minőségi problémái mind-mind kérdőjeleket vetnek fel az idei szezonra. Emellett a központilag meghatározott munkavégzési időszakok például a talajművelés korlátozása nehézséget okoznak a termelésben, különösen a munkacsúcsok idején.
A munkaerőhiány szintén égető gond, hiszen jelenleg négyen – két fiúgyermek, a feleség és Németh Gábor – dolgoznak főállásban a gazdaságban, egy alkalmazott segítségével. Ugyan időnként visszatérnek korábbi dolgozók, de a mezőgazdasági munkaerő megtartása továbbra is nehéz, még akkor is, ha modern és nagy teljesítményű gépekkel dolgoznak. A Németh család története ugyanakkor példa arra, hogy az elkötelezettség, a szakértelem és a hosszú távú szemlélet hogyan tudja életben tartani a magyar vidéki gazdaságot.
Nekünk nincs nyaralónk, nincs városi lakásunk. Mindent, amit kerestünk, visszaforgattunk a gazdaságba. Erre tettük fel az életünket
– zárta a beszélgetést Németh Gábor gazda.