2018. június 23. szombat Zoltán

Hírek - Növény

A starterekről: indokolt-e ennyi foszfor és cink?

Az alaptrágyával más a célunk, mint a tavasszal kiadott starterrel. Utóbbinak csak egyetlen funkciója van: minél gyorsabb, erőteljesebb indulást biztosítani a csíranövénynek. Csodaszer nincs, de egy bölcs döntéssel közelebb jutunk a csodához.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

Meglepő kísérleti eredmények láttak már hazánkban is napvilágot. A betakarítási adatok alapján 200 kg/ha trágya hatásával érhet fel a vetőmag alá, közvetlenül a magágyba juttatott, 20 kilónyi mikrogranulált starter. Persze ehhez az is kell, hogy az összetétele „hiánypótló” legyen az adott talajon.

Miből kell sok?

Sokat olvasunk róla, hogy a foszfor és a cink mennyire fontosak a gyökérképzéshez. Ez így is van. Előbbi az energiát adja az építkezéshez, utóbbi a szintetizáló folyamatok enzimjeinek alkotórésze. Vagyis mindkettőre nagy szüksége van a növénynek a fejlődés kezdeti, lendületes időszakában. Éppen ezért a legtöbb piacon kínált starter magas arányban tartalmazza ezt a két „gyökeresítő” tápelemet. Ha viszont a talajban eleve sok a foszfor, nem biztos, hogy átütő siker koronázza erőfeszítéseinket.

Van még egy probléma. Sajnos nagyon nehéz mindkét elemből egyszerre sokat adni a növénynek. Ugyanis minél több a rendelkezésre álló foszfor, annál nehezebben szívódik fel a cink. A két elem antagonistája egymásnak. Ezért nagy általánosságban igaz, hogy ha emelt foszfortartalmú startert választunk, ahol a tápelem részaránya meghaladja a 30 tömegszázalékot, abban a cinknek is át kell lépnie az egy tömegszázaléknyi mennyiséget, különben nem hasznosul. Ez tényleg fontos, ugyanis Magyarország talajai jellemzően cinkhiányosak. Vagyis a magas foszfortartalmú starternek jobbára csak magas cinktartalommal együtt van értelme.

MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Extrém helyzetek

Az a furcsa helyzet is előállhat, hogy a talajvizsgálati eredmény alapján sok a foszfor a földben, mégis kell a foszforpótlás. Ennek oka lehet az, hogy a humusztartalom magas, amelyen megkötődik foszfát. Ilyenkor tápelemhiány alakulhat ki a növényben, és lilulni kezd a kukorica levele. Fázósan elkékül akkor is, ha hideg a talaj, ami szintén gátolja a foszfor felvételét. Jó adottságú „kukoricás” földeken, ahol nagy termőképességű hibrideket vetnek el idejekorán, bizony könnyen megesik, hogy fellép ez a jelenség. Ugyanitt az sem ritka, hogy a műtrágyahasználat miatt a kelleténél kissé savanyúbb a termőközeg – és ez is fékezi a foszfor felvételét.
Vagyis éppen a legjobb földeken van rá nagy esély, hogy egy magas foszfortartalmú starterrel sokat tudunk segíteni ezeken a deficiteken, és látványos eredményt érhetünk el.

Mi a lényeg?

  • Magas foszfortartalmú startert ott kell alkalmazni, ahol kevés a foszfor, nagyon kevés vagy nagyon sok a szerves anyag, esetleg pH 6-nál savanyúbb a talaj.
  • Magas cinktartalmú startert ott érdemes alkalmazni, ahol kimutatott cinkhiány van, pH 6 feletti kémhatású a talaj, vagy sok a felvehető foszfor.
  • A kettőt együtt nagy adagban semleges vagy enyhén lúgos, közepes humusztartalmú földeken célszerű adagolni.

Legközelebb mutatunk pár példát a starterek összetételére. Ezek az adott helyzetben mind remekül érvényesülhetnek – most már tudjuk is, mikor.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Hollósi Dávid
    igazgató
    Takarék Agrár Igazgatóság

    Adja fel hirdetését gyorsan, ingyenesen!

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu