2022. január 19. szerda Sára, Márió

Hírek - Növény

Magyarországon épült fel Közép-Európa legmodernebb lucernafeldolgozó üzeme

Közép-Európa legmodernebb lucernafeldolgozója épült fel 2021 júniusában Szeged külterületén, a lucernapellet gyártásával foglalkozó Karotin Kft. beruházásának köszönhetően. Ahogy azt Sáringer Sándor, a cég ügyvezető igazgatója kifejtette, régi álma volt, hogy egy modern, a 21. század igényeinek megfelelő lucernaszárítót tudjanak építeni. A szakember azt is elárulta, hogy az új üzemmel nemcsak a lucernapellet előállítási költségeit tudják nagyban lecsökkenteni, de lehetőséget kaptak arra is, hogy új piacokon jelenjenek meg a termékeikkel.
 
 

Az 1992-ben alapított Karotin Kft. fő profilja a mezőgazdasági termelés és a feldolgozás, ezen belül is a lucerna termesztése és a lucernapellet gyártása. Először egy lucernaszárítót örököltek apportként és ezt üzemeltették az 1990-es években, majd elkezdték bővíteni a portfóliójukat, területeket béreltek, ahol lucernát termesztettek önállóan – mondta el Sáringer Sándor, a cég ügyvezető igazgatója, aki 2021-ben a Portfolio Agrárdíjak "Az év agrárberuházása" kategória egyik jelöltje volt. A szakember beszélt arról is, hogy jelenleg nagyjából 3000 hektárnyi termőföldet bérelnek, ennek egyik felén lucernát termesztenek, a másik felén pedig – a vetésforgó miatt – klasszikus gabonaféléket. Sáringer Sándor elárulta, hogy régóta vágyott rá, hogy egy olyan modern lucernaszárítót tudjanak építeni, ami megfelel a 21. század igényeinek. Ez az álom pedig 2021 júniusában realizálódott, amikor – 5-6 év előkészítés és a megfelelő gyártó/kivitelező megtalálása után – felépült Magyarország, és egyben Közép-Európa legkorszerűbb lucernafeldolgozó-üzeme. Ennek az a különlegessége, hogy az üzemeltetése nagyrészt megújuló energiákon alapul, és cél is volt az, hogy a fosszilis energia felhasználását minél jobban lecsökkentsék.

Tudni kell, hogy a lucernapellet és a lucernabála önköltségében a legnagyobb tényező, mintegy 30-40% az energiaköltség

– magyarázta Sáringer Sándor.

A szakember elmondta, hogy ezt próbálták leszűkíteni olyan módon, hogy a feldolgozó üzemeltetése során három energiaforrást próbáltak ötvözni. A Karotin Kft.-nek 2010 óta üzemel a biogázüzeme, amelynek az úgynevezett hulladékhőjét hasznosítják a lucernafeldolgozóban. Emellett a vállalat a biomasszakazánjában a gabonafélék tisztításakor keletkezett hulladékot, és az őszi betakarítás után maradt kukoricaszárakból maradt és készített pelletet égeti el. Végül, kiegészítő és biztonsági energiaforrásként ott van a földgáz is, de ezt csak akkor használják, ha a másik két energiaforrás kevés a szárításhoz – ismertette Sáringer Sándor. A Karotin Kft. ügyvezető igazgatója azt is elmondta, hogy a beruházás közel 2 milliárd forintba került.

Sáringer Sándor kifejtette, hogy a zöldlucerna feldolgozására szolgáló berendezés úgy működik, hogy pellet gyártásakor egy darálóra viszi az alapanyagot, ami lisztté őrli azt. Ez aztán a granulálógépbe kerül, ahol pelletet préselnek belőle. A másik vonal a dehidratált lucernabála-gyártás. A szakember elmondta, hogy a lucernapelletnek körülbelül a felét belföldön értékesítik, a másik fele exportra megy, a lucernabálákkal pedig az arab piacot célozták meg.

Ez pillanatnyilag a legmodernebb technológia. Egy számítógép vezérli az egész rendszert, amit egy ember felügyel. Egy másik dolgozó pedig adagolja a nyersanyagot, vagyis összesen kettő ember csinál végig egy 12 órás műszakot, és gyárt ezalatt 50-60 tonna pelletet, vagy 80-100 tonna bálát

– mondta el Sáringer Sándor.

A Portfolio Csoport 2021-ben is díjazta a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket, és az Agrárszektor 2021 Konferencián kiosztották a Portfolio Agrárdíjakat. Egy 10 tagból álló szakmai zsűri döntött az év női agrárvállalkozójáról, az év fiatal agrárszakemberéről, az év kertészetéről, az év állattenyésztőjéről, az év növénytermelőjéről, az év agrárinnovációjáról, az év agrárberuházásáról, valamint a Portfolio Agrárgazdaságért díj nyerteséről. A 2021-es díjazottakról itt találhatóak bővebb információk:

Címlapkép forrása: Portfolio

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom

    Agrárium 2022

    A tavasz meghatározó agrárgazdasági  rendezvénye április 6-án!

    Portfolio Agrár Klub: Sorsdöntő év következik? - A magyar agrárium kilátásai 2022-től

    Ingyenes online klub 02.22-én!