Románia lett az EU legnagyobb diótermelője!

agrarszektor.hu
Évtizedeken keresztül a francia termelés határozta meg az unió piacát, hiszen mennyiségre és minőségre is irányadó volt az itteni felhozatal. Az USDA adatai azonban azt mutatják, hogy 2017-ben Románia átvette tőle a legnagyobb termelő címét: míg a franciák 42,4 ezer tonna diót állítottak elő, addig a románok 45,8 ezret, és tavalyi aszályban is sikerült 44 ezer tonnán tartaniuk a mennyiséget.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Látva a piaci igényeket és a termelés nyereségességét - amit az uniós támogatások is segítenek -, a románia termelők is egyre több diófát telepítenek. Bár növekszik a kibocsátás, a belföldi fogasztói igények is legalább ilyen ütemben nőnek. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) összegzése szerint dióból éppen fedezni tudják a hazai igényeket.

Forrás: NAK

2017-ben már Románia volt az EU legnagyobb diótermelője. 2013 és 2018 között 31 ezer tonnáról 44 ezerre növelte diótermelését, nemcsak az ültetvények kiterjedése, de a hozamok is emelkednek az országban. (Összehasonlításképpen: Magyarország diótermése 2017-ben szűk 8 ezer tonna volt.) A termelés költségeit - az ültetéstől kezdve a jégkár elleni biztosítás díjáig - minteg 50 százalékban fedezik az uniós támogatások. Így is éves szinten 3-5 ezer tonna dió  behozatalára szorul keleti szomszédunk. Dióbelet Magyarországról és Ukrajnából importálnak a legnagyobb mennyiségben, héjas diót pedig Belgiumból és Lengyelországból. Az ország kivitele 4 ezer tonna körül alakul, elsősorban a hollandoknak, franciáknak, németeknek szállítanak.

Annak ellenére, hogy ma már Románia az EU legnagyobb diótermelőjének számít, nem a román termés határozza meg a közösség diópiacát. Ennek oka elsősorban a heterogén minőség, a rossz eltarthatóság, az igénytelen kiszerelés és a marketing szinte teljes hiánya.

Mindez egyetlen tényezőre vezethető vissza: Romániában nincsenek nagy dióültetvények, még mindig a háztáji dominálja a termelést. A világ legnagyobb diótermelőit az alábbi táblázatba gyűjtöttük ki az interneten elérhető 2017/18. évi adatok alapján.

Forrás: saját gyűjtés
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03