2020. szeptember 30. szerda Jeromos

Termés

A fagy a diót sem kímélte Somogyban. Átlagosan harminc százalékkal kevesebb termést tudnak betakarítani a fákról az ország egyik legjelentősebb diótermő vidékén, a dél-balatoni Lengyeltótiban, ahol rázógépekkel zajlik a diószüret.
Mennyiségben és minőségben is gyenge termést hozott a gyümölcsszezon – mondta, az otpagrar.hu portálnak a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke. Apáti Ferenc egyebek mellett a barack-,...
Nem zárnak sikeres évet az idén a dinnyetermelők: a terméskötődéskor jellemző hűvös, csapadékos idő a teljes szezonra rányomta a bélyegét, így a várt mennyiség fele termett. A kiesést ráadásul csak részben kompenzálták a szokásosnál...
Az alma termelői és fogyasztói ára is magasabb lesz a tavalyinál az idei szezonban, és az indulóárak valószínűleg később sem fognak csökkenni. A magas árak oka, hogy gyenge termés várható, a hozam jóval kisebbnek ígérkezik a tavalyinál...
Jó minőségű, de a vártnál kevesebb lesz idén a csemegekukorica termés, a korai fajtákat már el is kezdték betakarítani. Hajdúsági gazdák szerint a vetéskor kevés volt a csapadék, később pedig hirtelen esett sok eső, ami nem tett jót...
A Magyar Kukorica Klub terméstanúsítása, három helyszínen.
Három új csemegekukorica-fajtát mutatott be a Syngenta. Az intenzív nemesítési tevékenységet folytató vállalat olyan fajtákat kínál a gazdálkodóknak, amelyek az utóbbi évek szélsőséges időjárása közepette is magas termésbiztonsággal...
Durva különbség lesz idén a hazai és az Európai Unió más tagállamaiban betakarított alma és körte mennyisége között. Míg itthon az elmúlt húsz év legrosszabb szüretére készülnek a gazdák, EU-szerte átlagos termést várnak a gazdálkodók...
Idén mintegy 4,7 millió tonna őszi búza termett, a belföldi felhasználás általában 2,5-3 millió tonnát tesz ki, így bőven jut exportra is - mondta az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön...
A tavaszi szélsőséges időjárás a szilvának sem kedvezett, idén feleannyi termett a gyümölcsből, mint amennyi egy átlagos évben szokott. Miután országosan kevés termést takaríthatnak be a termesztők, nagyon keresett, és ez bizony...
Magyarországon az egy évvel korábbinál 9 százalékkal magasabb áfa és szállítási költség nélküli termelői áron, átlagosan 56,9 ezer forint/tonnáért kereskedtek az étkezési búzával július második hetében, a takarmánybúza pedig...
Az előző évekhez képest 10 százalékkal kevesebb őszi búza teremhet az idén Tolna megyében, őszi árpából ugyanakkor a tavalyinál több termett - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Tolna Megyei Igazgatósága az MTI-vel.
A szélsőséges időjárás ellenére is közepes termés várható a vetésterület legnagyobb részét képező őszi vetésű kultúrákban Jász-Nagykun-Szolnok megyében - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke kedden Szolnokon...
Júliustól minden - nem előrecsomagolt - gyümölcshöz és zöldséghez ki kell írni a boltban, hogy melyik országból származik. A kiírás lehet "fizika" vagy digitális is.
A poloskák évről évre egyre nagyobb károkat okoznak a kertekben, ráadásul szinte lehetetlen védekezni ellenük. Létezik azonban egy hatékony, de mégis kevés pénzből megvalósítható módszer, ez pedig nem más, mint az apró lyukú háló...
Nagy a bizonytalanság a hazai termelők körében. Ahol „tejes” érésben van a búza, akár örülhetnek is az esőknek, míg ahol már sárgul, ott ez a sok csapadék nem annyira szerencsés a gabonára nézve. A sok nedvesség feláztatja...
A kertészek többsége bizony rendesen megrémül, amikor észreveszi, hogy elkezdett sárgulni a gyümölcsfa levele, vagy különböző foltok jelennek meg rajta, esetleg lisztes bevonat fedi őket. Van azonban néhány olyan betegség, amelyet viszonylag...
A kajszibarack-, őszibarack- és nektarintermés Európában a becslések szerint alacsonyabb lesz, mint tavaly, mely nagyrészt az időjárási körülmények (enyhe tél, késői fagyok) eredménye. Emiatt barackfronton Európa országait, és a világ...
Biztos sokan találkoztak már azzal a problémával, hogy hosszas válogatás után azt hitték megtalálták a tökéketes ízű paradicsomokat, és otthon, kóstolás közben szembesültek vele, hogy bizony nagyon rossz ízű darabokat választottak....
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképe szerint a hazai szabadföldi szamóca a hétvégétől kezdve folyamatosan nagyobb mennyiségben jelenik meg a piacokon, üzletekben. A magyar szamóca – amit a köznyelvben epernek hívnak –...

Agrárszektor Konferencia 2020

Most még a legkedvezményesebb áron

Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

Koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu