2021. április 14. szerda Tibor

Hírek - Állat

Ez durva: trópusi növények és állatok szabadultak el a magyar vizekben

A magyar hévizek természetes inkubátorként szolgálnak a melegkedvelő fajoknak, amelyek aztán agresszív terjeszkedésbe kezdhetnek az egész országban. Így nézve a Hévízi-csatorna egy trópusokat idéző akváriumhoz hasonlít, a Dunán és a Tiszán egy veszélyes rák szabadult el, a Balatonban pedig az úszást is ellehetetlenítő óriáshínár szaporodik.
 
 

Magyarország vízrajzi térképét elnézve – még így, a folyószabályozások és nagy lecsapolások után is –, vagy mélyen a föld alá lefúrva, lépten-nyomon bizonyosság nyerhető arról, hogy hazánk a vizek országa. Azt se túlzás kijelenteni, hogy Magyarország a hévizek országa, mivel a földkéreg itt vékonyabb a világátlagnál, és a geotermikus energia már viszonylag kis mélységben is magas hőmérsékletet generál, írta meg a 24.hu.

Mezőkövesd, Egerszalók, Bükfürdő – csak néhány példa azokra a hőforrásokra, amelyek évszázadok, évezredek óta kisebb-nagyobb vízfolyásokat alkotva törnek elő a földből. Mára a fúrt kutakkal kiegészülve hévizek, illetve a 30 foknál hidegebb, de télen-nyáron egyenletesen meleg vízzel szolgáló úgynevezett termák sokasága várja a pihenni, gyógyulni vágyókat országszerte.

A „használt vizet” a jelenlegi törvények értelmében tilos visszavezetni a föld alá, ezért sok helyen hűtőtóba kerülnek, némileg csökkentik a sótartalmukat, de végül mindegyiket a természetes vizekbe vezetik. És itt jön a „csavar”, ami az emberi tevékenység, illetve nagyon gyakran a felelőtlenség miatt ezeket az egész évben kellemes környezetet biztosító tavakat, kifolyókat, rövid erecske- vagy patakszakaszokat veszélyessé teszi. A melegkedvelő, akár trópusi környezetből származó állatok és növények ugyanis vígan megélnek, szaporodnak ezeken a helyeken, a pusztulásukat okozó téli fagyoktól védve.

Ráadásul nemcsak megélnek itt, hanem egyre hidegebb részekre merészkednek, mígnem alkalmassá válnak a magyarországi klímán való életre is. Úgy működnek, mint valami kiképzőtáborok: felkészítenek a támadásra. Az elméletet Dr. Lukács Balázs biológus, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa is megerősítette a 24.hu-nak.

Emberi tevékenység alatt a szakemberek általában véletlen behurcolást, gazdasági célú betelepítést, netán természetes módon létre nem jövő terjedési útvonalak megnyitását szokták érteni, de ebben az esetben elsősorban felelőtlenségről, máshonnan nézve pedig tudatosságról van szó. Magyarország tele van akváriumokkal, vizes élőhelyet imitáló terráriumokkal, amelyekben egzotikus, meleg égövi fajok, halak, kétéltűek, hüllők, ízeltlábúak tömegei élnek egyfajta házi kedvencként. Állatok és növények vegyesen. Amikor pedig az ember „megunja”, bármilyen okból nem tudja vagy nem akarja ezeket tovább fenntartani, komoly dilemmával szembesül, gyakorlatilag három lehetősége van. Keres nekik egy megfelelő befogadóhelyet, elpusztítja őket, vagy kiengedi a természetbe, hátha elboldogulnak ott. Egy neonhalat pedig nyilván senki nem a Dunába dob, ha meg akarja kímélni az életét, maradnak a fent taglalt meleg víztestek.

Nevezzük jóhiszeműségnek, naivitásnak, hiszen az ember nem akar ártani az állatnak vagy növénynek, olyan helyen ereszti el, ahol "biztosan jól fogja magát érezni". És aki ilyet tesz, bizonyosan nem is gondolja tovább

– fogalmaz megengedően Lukács Balázs.

Valiznéria

Mert valóban, sokszor jól is érzi magát, megtelepszik, szaporodik, és arról már tényleg nem az a szerencsétlen állat vagy növény tehet, hogy idővel képessé válik kilépni a meleg vízből, és korlátlanul terjedni egy nemrég számára még élhetetlen, ellenséges környezetben. Sőt, rengeteg adat bizonyítja, hogy idővel sokuk akklimatizálódik, és terjedni kezd, immáron korlátok nélkül.

Az élőlények genetikai állományában elképesztően sok olyan információ van kódolva, amelyek a körülmények megváltozásával aktivizálódva segítik az alkalmazkodást. Adott környezetben egyeseknek ez soha nem sikerül, másoknál évtizedek szükségesek hozzá, míg akadnak, amelyeknek elég néhány generáció, esetleg csak néhány év. A magyarországi hévizekben gyökeret vert fajok számára gyorsított evolúció folyik. Ahogy az egyedek távolodnak a hőforrás központjától, túlélnek és szaporodnak, úgy növelik a faj tűréshatárát és életterét. Az egyre enyhébb „magyar telek” ebben még segítik is őket.

A Hévízi-tó és a tatai Fényes-forrás kifolyóján is akváriumi dísznövényeket termesztettek, a vállalkozások tönkrementek, a növények maradtak és azóta is terjednek. A Hévízi-csatornán például rendre 10 milliós nagyságrendben számolják fel az idegenhonos fajokat, de a feladat sziszifuszi, mert mindig maradnak magok, gyökérmaradványok, amelyekből az invázió újraindul, ráadásul az őshonos fajok megóvása érdekében eleve óvatosan kell eljárni, mert az ilyen durva beavatkozások sok megőrzendő, akár védett növényt is veszélyeztetnek, mondta Lukács Balázs.

A dél-amerikai eredetű úszó kagylótutaj a Hévízi-csatorna meleg vizeiből kijutva ma már a Kis-Balatonban terjeszkedik. A kanadai kislevelű átokhínárt is akvaristák juttatták ki Magyarország természetes vizeibe valamikor a ’40-es, ’50-es években. Fél évszázad kellett, hogy akklimatizálódjon, az utóbbi 10-15 évben agresszív invázióba kezdett, és most exponenciálisan terjed. Az ember ilyenkor már gyakorlatilag tehetetlen, jegyezte meg a biológus.

Az egyik leglátványosabb és leggyorsabb „kiszabadulást” viszont egy másik vízi növény, a trópusi, szubtrópusi területekről származó óriás valiznéria produkálta Magyarországon. A fajt 2003-ban detektálták először a Hévízi csatornában és a tapolcai Malom-tó kifolyójában, mára eljutott a Balatonba, a Keszthelyi-medencében nagyon rövid idő alatt már egy négyzetkilométert foglalt el. A valiznéria komoly aggodalomra ad okot, mert agresszívan terjeszkedik, más vízinövény nem él meg mellette. Ráadásul sok szerves anyagot termel, Lukács Balázs szerint a közeljövőben jelentős hatása lehet a tó anyagforgalmára, olyan vízminőségromlást eredményezhet, amit már a laikusok is megérezhetnek. Például a növény sűrűn növő, 2-3 méteres levelei lehetetlenné tehetik az úszást.

Mexikói mocsárrák

Ami az állatokat illeti, ismét Hévíz a remek példa. A csatorna kristálytiszta vizében az ember mintha egy akváriumban lenne, guppik, neonhalak, xifók, zebradániók, leopárdsügérek úszkálnak a trópusi növények között. Mondhatni bármelyik, akvarisztikában használt halfajt meg lehet ott figyelni. Ezek egyelőre nem okoznak nagyobb problémákat, mert nem valószínű, hogy a közeljövőben képesek lennének elhagyni a meleg vizet. Nem úgy, mint az akvaristák által behurcolt legdurvább inváziós faj, a mexikói mocsárrák.

Nincs 10 éve, hogy valaki a budapesti Városligeti-tóba engedett pár példányt, azóta a Duna teljes magyarországi szakaszán észlelik nagy számban, de megjelent a Tisza mentén is, és nyilvánvalóan csak idő kérdése, hogy a többi mellékfolyót is meghódítsa

– jegyezte meg Lukács Balázs.

Meleg égövi származása ellenére nem igényel trópusi körülményeket, az egyre enyhébbé váló magyar teleket túléli. És óriási károkat okoz. Egyrészt kiszorítja élőhelyükről a fokozottan védett őshonos rákfajokat, másrészt lyukakat fúr az árvízvédelmi rendszerbe: megtörtént, hogy egy zsilip egész betonszerkezete a vízbe fordult a rákok tevékenysége nyomán.

A biológus kiemelte, hogy ebben a helyzetben az a legszomorúbb, hogy nem lehet mit tenni ezek ellen a fajok ellen, amelyikük egyszer megtelepedett és terjeszkedni kezdett Magyarországon, azt kiirtani már nem lehet. Egyedül a felelősségteljes magatartás segíthet, hogy a jövőben ilyesmi ne történhessen meg. Ezért a szakember mindenkit arra kér, hogy ha díszállatot vagy dísznövényt vásárol, azt semmiképpen ne ültesse ki a természetbe, ne engedje szabadon, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu