Itt az újabb áremelkedés? Elképesztően drágul ez a húsféle a magyar henteseknél
Kiderült, mennyibe is kerülhet idén tavasszal a sertéshús és a sonka a magyar henteseknél.
Kiderült, mennyibe is kerülhet idén tavasszal a sertéshús és a sonka a magyar henteseknél.
Az ukrajnai háború nem viselte meg annyira a globális kereskedelmet, de a gabonapiacot "szépen" felforgatta.
A szervezet középtávon a pénzügyieken túl további szolgáltatásokat is hozna a magyar központba.
Szijjártó Péter bejelentette: Budapestre költözik a Világélelmezési Program globális pénzügyi központja
Az OECD előrejelzése szerint 2023-ban, illetve a következő években a következő években tovább bővül majd a világ gabonakereskedelme.
Előzetes értesítés nélkül vonult ki a gyártók, a forgalmazók, valamint a kis- és nagykereskedők telephelyeire a Gazdasági Versenyhivatal.
Itt lehet a várva várt fordulta, kivezethetik az árstopokat és mérséklődhetnek az élelmiszerárak itthon.
Mostanra már több mint egymillió tonna búza és kukorica érkezett Magyarországra Ukrajnából.
A No-Tiller néven is ismert termelő és youtuber a talajművelés nélküli gazdálkodás mellett tette le a voksát.
A háború miatt hatalmas területek kerültek orosz ellenőrzés alá Ukrajnában, ahol nem lehet termelést folytatni.
A háború sem tudta megállítani az ukrán almaexportot, szárnyalt a kivitel tavaly ősszel.
2022-ben több mint 2 millió tonna búza és kukorica érkezett Magyarországra Ukrajnából.
Elárasztotta az import baromfihús és tojás az európai piacokat, ennek pedig komoly következményei lehetnek még később.
Gyorsított ágazati vizsgálatot indított a GVH a tejek és tejtermékek árainak nagymértékű emelkedése miatt.
Friss adatok szerint Oroszország tavalyi gabonatermése mintegy 153,8 millió tonna volt.
Az árrobbanás és a pánikvásárlások után hirtelen megszűnt a korábbi rendkívüli kereslet az étolaj iránt.
Szijjártó: Magyarország tízezer tonna gabona Afrikába való szállítását finanszírozza Ukrajnából.
A szakértők szerint a jövőben jelentősen megdrágulhat a rizs ára, ezáltal a beszerzése is nehezebbé válhat.
2023-ban is számíthatnak a támogatásokra a magyar kis- és közepes vállalkozások.
A 2022-es év sem volt kegyes a szántóföldi növénytermesztéshez és az ágazat szereplőihez Magyarországon.

A klímaváltozás és az egyre gyakoribb aszályos időszakok alapjaiban alakították át a magyar gazdálkodók szemléletét az öntözésről.
Az ágazat legfontosabb érdeke most az újabb ASP-kitörés megakadályozása.
A hőség felgyorsíthatja a gabonák érését, ami a termés mennyiségére és minőségére is hatással lehet.
A miniszterelnök a mai kormányinfón reagált a baromfióriás megszólalására - szerinte a cég komoly állami támogatásokat kapott és magas a profitja.
Minden területen komoly gondok vannak az agráriumban, az állattenyésztéás helyzete tragikus - mondta el Kulik Zoltán, a Vitafort vezérigazgatója.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.