2020. február 27. csütörtök Ákos, Bátor

Hírek - Piac

Agrárcéget vásárol az olasz zöldenergia vállalat

Olaszország legnagyobb zöldenergia vállalata, az Enel Green Power (az Enel S.p.A. olasz energiaszolgáltató leányvállalata) biomassza erőművének bővítése érdekében 15 százalékos részesedés megszerzése mellett döntött az olasz agroipari vállalatban, a Terrae-ben.
 
 

Az üzlet nyomán az EGP közvetlen hozzáféréssel rendelkezik a Terrae ellátási láncához, egyúttal a fontos nyersanyagként szolgáló biomassza növényekhez.

A két cég nem árulta el, hogy mennyiért kötötték meg az ügyletet, azt azonban elmondták, hogy főként biomasszából előállított energia projektekre fókuszálnak közösen a jövőben, továbbá különféle növények élelmiszeripari, és energetikai hasznosításának fejlesztésén fognak együtt dolgozni.

Az EGP egy külön erre a célra létrehozott projekttársaságban szerez meg irányítói részesedést, mely egy egy megawatt kapacitású erőművet működtet, a Terrae nem tőzsdén jegyzett részvényeit pedig a későbbiekben intézményi befektetőknek fogják értékesíteni, köztük a társaság finanszírozó partnereinek.
Az EGP kapacitásbővítéseinek köszönhetően 2010-ben 7,7 százalékos eredménynövekedést könyvelhetett el.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárium 2020 Konferencia

    Az agrárium jelen és jövője

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu