2018. december 15. szombat Valér

Hírek - Gépek

Dübörög a mezőgéppiac - Ezekből adták el a legtöbbet a kereskedők

Mintegy hat százalékkal nőtt 2018 első felében a különböző talajművelő gépek iránti kereslet az egy évvel korábbihoz képest. Bálázókból másfélszeresére bővültek az eladások, míg a mezőgazdasági célú szállító járművekből 27 százalékkal adtak el többet. Ezzel szemben a gabonakombájnok eladása 25 százalékkal csökkent.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

Kétévi csökkenés után 2017-ben ismét növekedésnek indultak a mezőgépeladások Magyarországon, és Európában is kedvezőbben alakult a mezőgéppiac, mint az azt megelőző két évben - írja statisztikai jelentésében az Agrárgazdasági Kutató Intézet. A gépforgalmazás lendülete Magyarországon 2018-ban is tovább folytatódik, amit részben erősít az is, hogy 2017 végén bírálták el az állattartó telepek korszerűsítésére és a kertészeti gépbeszerzésekre kiírt pályázatokat. 

Jön az év egyik legnagyobb agráreseménye, a siófoki Agrárszektor Konferencia november 28-29-én. A konferencia kiemelten foglalkozik a legújabb gépbeszerzési-gépfinanszírozási lehetőségekkel, illetve azzal is, milyen előnyöket nyújthat a hazai gazdálkodóknak a magyar mezőgépgyártás fellendítése. Ne hagyja ki a számos további jelentős agrártémát felvonultató kétnapos Agrárszektor Konferenciát november 28-29-én!


Mindössze néhány olyan terület van a mezőgazdasági erő- és munkagépek között, ahol csökkenés volt, az erőgépek közül ugyanis a gabonakombájnok értékesítése 25 százalékkal csökkent a 2018. január - júniusi időszakban az egy évvel korábbi eladásokhoz képest. Idén a 2017. első félévi 222 darabbal szemben 167 kombájnt adtak el.


Az önjáró rakodók első féléves eladása ezzel szemben 24 százalékkal nőtt a tavalyi év ugyanezen időszakához képest, ami 251 rakodógép eladását jelentette. Legnagyobb darabszámban a különböző talajművelő gépeket vásárolták a gazdaságok, az idén júliusig eladott 2531 talajművelő gép mennyisége közel hat százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának talajművelőgép-eladásait. A munkagépek terén jelentősen emelkedett a bálázók, valamint a gyümölcs- és szőlőápolás gépei iránti kereslet, ebből a két kategóriából legalább másfélszeresére bővültek az eladások. 

Tápanyag-kijuttató gépekből 8 százalékkal, vetőgépekből 9 százalékkal vásároltak többet, mint egy ével korábban, a növényvédő gépekből pedig 34 százalékkal több talált gazdára ezen időszak alatt, mint a bázisidőszakban. A mezőgazdasági célú szállító járművekből 27 százalékkal nőtt az eladás 2018 első felében, a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. 

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu