2020. február 27. csütörtök Ákos, Bátor

Hírek - Gépek

Kiakadt az IKR-re a New Holland

Jogi válaszlépéseket fontolgat a bábolnai cég ellen a nagy nemzetközi mezőgazdasági gépgyártó, és átváltott a csehekre.
 
 

Jogi lépéseket helyez kilátásba a New Holland Agriculture a nagy múltú bábolnai IKR Kereskedelmi Zrt. ellen, mert a mezőgazdasági gépek gyártásával és értékesítésével foglalkozó nemzetközi cég szerint az IKR a magyar piacon „a márka ellen uszít”. Az ügy előzménye, hogy a New Holland idén májusban felmondta az IKR-rel kötött forgalmazási szerződést, nemrég pedig a cseh Agrotec a.s.-hez, illetve Agrofert Holdinghoz tartozó Agrotec Magyarország Kft.-vel írt alá új megállapodást. A nemzetközi cég az IKR-es szerződést tizenkét hónapos felmondási idővel szüntette meg, de a kifogásolt nyilatkozatok miatt előfordulhat, hogy az egyéves határidőt lerövidíti.

Vizsgáljuk az ügyet, és a jövőben dől el, lesz-e jogi folytatás – fogalmazott Federico Bellotto, a New Holland Agriculture európai import-országokért felelős vezetője azokra a megállapításokra utalva, amelyeket a közelmúltban az IKR tett közzé. Az ügy előzményeként a New Holland május 9-én felmondta azt a szerződést, amelyet évekkel ezelőtt kötött az IKR-rel.


A változások kapcsán az IKR október elején közleményt jelentetett meg, amelyben Szaxon J. Attila, az egykor szebb napokat látott, agrárintegrátorként működött cég vezérigazgatója kijelentette: „A New Holland piaci magatartása nélkülözi a tisztességet és megbízhatóságot, ezért őszintén reméljük, hogy a magyar termelők szolgáltatásaik igénybevételével és vásárlásaikkal nem szavaznak nekik bizalmat, kitartanak a korrekt és már bizonyított forgalmazók és szolgáltatók mellett”.

A New Hollandos berkekben úgy értékelik, hogy az IKR e nyilatkozattal a magyar piacon „a márka ellen uszít”. Ugyanakkor – közölte az agrarszektor.hu-val Illés Zoltán, az Agrotec Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója – a New Holland a szerződést tizenkét hónapos határidővel mondta fel, így az IKR-nek a cég képviseletét jövő májusig el kellene látnia. E tevékenységbe azonban a kifogásolt megállapítások „nem férnek bele”, ezért várhatók jogi lépések az ügyben. Információink szerint elképzelhető, hogy a New Holland az IKR nyilatkozatokra hivatkozva az egyéves felmondási határidőt lerövidíti.

Federico Bellotto szerint a nemzetközi vállalat a szerződést azért bontotta fel, mert nem látta garantáltnak, hogy az IKR az elvárt módon képes fejleszteni a szolgáltatásokat és végre tudja hajtani a megfelelő beruházásokat. A New Holland értékelte a bábolnai cég helyzetét, pénzügyi megbízhatóságát és jövőképét, majd hosszabb előkészítés után a megállapodás megszüntetése mellett döntött, új partneréül pedig az Agrotec Magyarország Kft.-t választotta.

A CNH International SA – amely a New Holland márka tulajdonosa – augusztus 12-én kötött szerződést az Agrotec Magyarországgal, amely a cseh Agrotec s.a száz százalékos tulajdonában van, míg ez utóbbi az Abdrej Babis nagybefektetőhöz köthető cseh Agrofert Holdinghoz tartozik. A teher-és személyautók, illetve mezőgazdasági és építőipari gépeket forgalmazó Agrotec Group – állapította meg Martin Rada, a csoport vezérigazgatója – Csehországban, Szlovákiában és most már Magyarországon összesen 700 alkalmazottat foglalkoztat, tavalyi árbevétele pedig elérte a 200 millió eurót. A group a cseh mezőgazdasági géppiacon – ahol a New Holland gépeket már régóta forgalmazza – a traktoreladásokban az első, a kombájnértékesítésekben a második helyet foglalja el, és ilyen eredményekre tör Magyarországon is. Ennek érdekében már elkezdte a disztribúciós hálózat fejlesztését, és azt is vállalja, hogy a későbbi nyereséget teljes mértékben visszaforgatja.


Az Agrotec Magyarország Kft. azt tervezi, hogy a New Hollandos gépforgalmazással, illetve alkatrész- és szervizszolgáltatással jövőre 45-50 millió eurós árbevételt ér el, szemben az utóbbi egy-két év 15 millió eurós éves forgalmával. A társaság három év alatt a hazai traktorpiacon legalább 25 százalékos, a kombájneladásokban minimum 30 százalékos részesedést céloz meg, amely jelentős előrelépés lenne a mai helyzethez képest, mivel például a magyar traktorkereskedelemben a New Holland ma csak mintegy 10 százalékos részesedést birtokol.

Az Agrotec Magyarország ma több mint 120, részben IKR-től átvett dolgozót alkalmaz, az év végére pedig várhatóan 140-150 főre növeli létszám – közölte Illés Zoltán a vállalat sajtótájékoztatóján. A társaság központja Bábolnán van, miként a szintén Agrofert-tulajdonú IKR Agrár Kft.-é is, amely tavaly vette meg az IKR teljes vetőmag, növényvédő szer, műtrágya és terménykereskedelmi üzletágát. Az Agrotec Magyarország nagyrészt az IKR Agrár telephelyein működik, de a közeljövőben az ország több pontján új központokat is kiépít majd.

Vége a régi szép időknek
Az input üzletágak eladása, majd a New Holland elvesztése azt jelentette, hogy az IKR Zrt. megvált meghatározó tevékenységeitől. A korábban 100 milliárd forintos éves forgalmat lebonyolító cég tavalyi árbevétele 20 milliárdra csökkent. Az IKR-nél időközben határoztak arról, hogy a megmaradt üzletágakat több kisebb cégbe szervezik ki, az IKR sorsáról viszont az eddigi nyilatkozatok szerint nem született döntés.

 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárium 2020 Konferencia

    Az agrárium jelen és jövője

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu