A borászat mára egy rendkívül összetett tevékenység lett, amelyben a termelés mellett a gazdasági tervezés és a rugalmasság is egyre inkább kulcsszerepet kap. Az ágazat ugyanis egyre komolyabb gazdasági kihívásokkal néz szembe, miközben az éghajlatváltozás is folyamatos alkalmazkodásra kényszeríti a termelőket. Mint azt Takács Attila az Agro Naplónak elmondta, az igazság sajnos az, hogy ma már Magyarországon nem éri meg bort készíteni.
Ma már szőlőt termelni és eladni sem éppen jó üzlet, a szőlő átvételi ára ugyanis kevesebb lett, mint tíz évvel ezelőtt volt. Amikor a vörös szőlő ára 150 forint volt kilónként, akkor még 60 forint volt egy liter gázolaj. Most viszont, amikor 120–130 forint egy kiló vörös szőlő ára, egy liter gázolaj 600 forintba kerül.
Ám amint a szakember hangsúlyozta, a költségek emelkedése csak az érem egyik oldala. Szintén gondot jelent, hogy a vörösbor forgalma is jelentősen visszaesett, ami különösen az olyan bortermelő vidékeken jelent komoly érvágást, mint amilyen Szekszárd is.
Ez a folyamat még a Covid-járvány idején kezdődött, amikor egyik pillanatról a másikra megszűntek a rendezvények és a fesztiválok, így azok a kis és közepes borászatok, akik főleg ott vagy az éttermekben adták el a borukat, elvesztették a felvevőpiacukat. A borukat csak azok tudták eladni, akik a nagy multiknak szállítanak be, ott viszont olyan alacsony az átvételi ár, hogy azt csak nagyon erős méretgazdaságossággal lehet kigazdálkodni. Ez tehát csak a nagy borászatok számára jöhet szóba, a kis szereplők ezeken az árakon nem versenyképesek
– hangsúlyozta Takács Attila.
A bor kultúra vagy alkohol? Összetett az út egymillió alkoholistától a borértő nemzetig
Hozzátette: bár felvevőpiac nem volt, a szőlőt így is művelni kellett és bort kellett készíteni belőle. A szőlő ugyanis egy rendkívül érzékeny növény, így ha két évig nem fordítanak rá kellő figyelmet, a tőke gyakorlatilag tönkremegy, a harmadik évben pedig már alig várható termés. Mindebből az is következik, hogy a járvány két éve alatt készült borok bennmaradtak a pincékben, a túlkínálat miatt viszont a bor ára nem emelkedett, ami az energiaárak és a munkaerő költségének növekedésével együtt sok borászatot hozott nehéz helyzetbe.
Az ízlések és a klimatikus viszonyok is változnak
Ezzel párhuzamosan más folyamatok is zajlanak, amelyek nem kedveznek az elsősorban vörösbort termelő vidékeknek. Takács Attila szerint ide sorolható az is, hogy a tavalyi évben a nyár öt hónapig tartott, az emberek pedig nyáron nem fogyasztanak nehezebb vörösborokat, hanem sokkal inkább a könnyű fröccsöket keresik.
Ha jól megnézzük a piacot, akkor azt látjuk, hogy az emberek elsősorban november-december környékén, a karácsonyi ünnepekre vásárolnak vörösbort. Utána január-februárban alig fogy, hiszen az ünnepek után az embereknek nem marad pénze. Ezt követően pedig már el is kezdődik a hőség – tavaly legalábbis így volt, idén nem –, amikor az emberek fröccsnek való, könnyű fehér- és rozéborokat vesznek
– mutatott rá Takács Attila.
Mint mondta, az igények változására reagálva a tradicionális vörös szőlőt termelő vidékek is kénytelenek változtatni. Ennek jele az is, hogy az idei évben Szekszárdon több helyen kivágták a cabernet szőlőket, helyettük pedig fehér fajtákat, így például Irsait, Chardonnay-t, Sauvignon Blanc-t telepítettek.
Ám mire egy ilyen telepítés termőre fordul, az három, sőt inkább négy év, így az ezektől remélt pozitív változásokra még bőven várnia kell az érintett termelőknek. Ráadásul a klímaváltozás még így is közbeszólhat, a fehér szőlők ugyanis inkább a hűvösebb időt kedvelik, amiből az elmúlt években a magyarországi időjárás nem bővelkedett.
Azt is jól látjuk, hogy a fehér borok termőrégiója húzódik fölfelé, így mostanában már egyre erősebbek például a szlovák, a cseh, sőt a lengyel borok is. A vörösboroknál pedig már nálunk is megjelentek a mediterrán jellegű, erősebb, 15-16 alkoholfokú borok, hiszen a tavalyi évben is irtózatos cukormennyiségek voltak a szőlőkben. A Mediterráneumban vannak persze fehér szőlők is, amiket elkezdtek már Szekszárdon is próbaképpen telepíteni, azokat a szőlőket viszont nehezebb termelni. Szintén érdekes trend, hogy eddig azt mondtuk, a déli lejtők jók szőlőtermesztésre, most viszont már azt is egyre többször mondjuk, hogy semmi baj nem lesz, ha a szőlő az északi lejtőre kerül, mert ott nincs olyan meleg.
Klímaváltozás a pezsgőspohárban – mi vár ránk a jövőben?
A klímaváltozás hatásai ráadásul nemcsak a cukorfokban hagynak nyomot. Mint azt Takács Attila elmondta, a tavalyi év annyira meleg volt, hogy a szőlők gyakorlatilag egyszerre értek be, így augusztus utolsó hetében minden szőlőt le kellett szüretelni, még azokat is, amelyeket egyébként október végén szoktak.
Van ennek egy nagyon nagy hátránya: hogyha minden szőlő egyszerre érik be, akkor mindet egyszerre kellene elrakni különböző tartályokba. Egy kisebb borászat viszont erre nincs felkészülve. Normális esetben két hónapig szoktunk szüretelni, ahol az egyik szőlő a másikat nagyjából kéthetente követi. Emiatt nekünk három vörösborerjesztő tartályunk van, így viszont, ha egyszerre beérik hat-hét vörösbor fajta, akkor hová teszem? Több pincészet kénytelen úgy reagálni erre a dologra, hogy bővít. Emellett pedig a kis borászatoknál az is gond, hogy kézi szüret van, viszont ha nincs elég ember, akkor egy hét alatt nem lehet annyi szőlőt leszedni, amennyit egyébként két hónap alatt szoktunk. Emiatt a szőlőt kint kellett hagyni, túlérett és így lettek belőle a 16-17 fokos borok, amiket viszont már nagyon nehéz eladni.
Ehhez képest az idei tavasz gyökeres ellentéte volt a tavalyinak. Bár Nagy-Britanniában, Izlandon vagy Norvégiában rekordmagas hőmérsékleteket mértek az országok felett hosszan terpeszkedő anticiklonok miatt, Magyarországon hetekig az átlagosnál hidegebb volt az idő.
Mint arra Takács Attila rámutatott: emiatt idén a tavaszi hideg okoz problémát a szőlészetben: míg tavaly ekkortájt a szőlő már felért a felső drótig és javában el is virágzott, idén május közepén szinte még a virágzás sem kezdődött el. Az látszik, hogy a szőlő nem is rohan sehová, de más kultúrák is el vannak maradva úgy két-három héttel.
Milyen trendek formálják a vörösbort a jövőben?
A túlélés kulcsa a borturizmus lehet
Mint azt Takács Attila hangsúlyozta, ebben a több fronton zajló harcban csak azok a kisbirtokok maradhatnak életképesek, amelyek komplex élményt kínálnak, azaz a borászat mellett vendéglátással, élményt nyújtó programokkal, kirándulások szervezésével, helyi ételek kóstoltatásával is foglalkoznak.
Mint mondta, ez a fajta aktív kikapcsolódás főként tavasszal és ősszel népszerű, amikor az idő is kedvezőbb a természetjáráshoz. Emellett egy ilyen program ár-érték arányban is versenyképes alternatíva, egy borturisztikai hétvége ugyanis sokkal olcsóbban érhető el, mint egy wellness-szállodai pihenés. Náluk, az Attila Birtokon nyolc kiadó szoba és borkóstoló helyiség várja a látogatókat, és mivel valóban van kereslet az ilyen jellegű aktív pihenésre, gyakorlatilag minden hétvégére foglaltak.
Nálunk csak a borturizmus hozza a bevételt. Az emberek szeretnek kirándulni, jókat enni, jókat inni és tulajdonképpen itt meg is isszák a magukét. Amelyik borászat vagy birtok így működik, az még életképes marad. Azok a kis és közepes borászatok viszont, akik csak a borászatból akarnak megélni, azoknak szerintem nagyon nehéz lesz
– mutatott rá Takács Attila. Mint mondta, Ausztria és Nyugat-Európa már régóta felismerte a borturizmusban rejlő potenciált, így ott többek között jól kiépített bicikliutak, látogatható pincék és komplex túraélmények várják a vendégeket.
Magyarországon azonban még sok a tennivaló, a szereplők ugyanis gyakran külön-külön próbálkoznak, koncepció és együttműködés nélkül. Pedig ez a modell nemcsak a magyar borászatnak, hanem a helyi boltoknak, termelőknek, szolgáltatóknak is hasznot hozhatna.
A bor tehát nem csupán palackba zárt ital, hanem történet, táj és élmény egyszerre – különösen akkor, ha azt személyesen a termelőtől, a dűlők között sétálva vagy egy hangulatos kóstolón ismerhetjük meg. A borturizmus ereje éppen ebben rejlik: abban, hogy új kapcsolatot épít fogyasztó és termelő között, és olyan többletértéket kínál, amit sem a multik, sem a hipermarketek polcai nem tudnak utánozni. Ha a borvidékek újragondolják szerepüket, és az ital mögé élményt, emléket és személyes kötődést is kínálnak, talán mégis van jövő – és nemcsak a boros-pincékben, hanem a borászatban is.
