Itt a fordulat: évek óta húzódó pert vesztett el Bige László
Egy 2021 óta tartó peres eljárás zárult most le, csak épp nem a milliárdosnak tetsző módon.
Egy 2021 óta tartó peres eljárás zárult most le, csak épp nem a milliárdosnak tetsző módon.
Mészáros Lőrinc vezeti a leggazdagabb magyarok listáját 591,3 milliárd forintos becsült vagyonnal.
Tízmilliárdos terhet tett a kormány Bige László műtrágyabirodalmára, aki új technológiával kerülné ki a sarcot
A műtrágya-gyár vezetője most már nyárra tervezi a termelés beindítását Magyarországon.
Az agrárminiszter szerint nem lehet komolyan venni Bige Lászlót, aki belengette a Nitrogénművek teljes leállását.
A műtrágya-gyár tulajdonosa az uniós bíróságig is elmenne, hogy ne kelljen szélnek eresztenie dolgozóit - lapunknak beszámolt a részletekről.
Közöljük a tulajdonos az energiaügyi -, valamint az agrárminiszternek írott levelét – a júliusi kormányrendelet miatt veszteséges lett a termelés.
A Mészáros csoport az élen, de dobogós lett a Bonafarm, és bőven akadnak még az agráriumban érdekelt cégek a listán.
A vállalkozót első fokon felmentették az okirat-hamisítás és vesztegetés vádja alól.
Immáron 22. alkalommal, idén is megjelent meg a száz leggazdagabb magyart bemutató lista.
Felmentették első fokon Bige László műtrágyakirályt április 25-én a Nyíregyházi Törvényszéken.
Kedvező ítélet született a Bige-ügyben, megúszhatja a kartellezés miatt kiszabott tizenegymilliárdos büntetést a műtrágyakirály.
Megdőlt Mészáros Lőrinc egyeduralma, a felcsúti milliárdos már csak a harmadik helyen szerepel a leggazdagabb magyarok listáján.
Óriási veszteségek vannak a pétfürdői műtrágyagyártó cégnél.
Ismét azonnali jogvédelmet kért Bige László.
Nem csillapodik a Bige-ügy.
Nincs mese, be kell fizetnie a Nitrogénműveknek a 11 milliárdos kartellbírságot.
Óriási a drágulás a magyar piacon is, de egyelőre hiánytól nem kell tartani.
Az agrárminiszter felszólította Bige Lászlót arra, hogy hagyja abba a riogatást.
Brutális gabona- és élelmiszerdrágulásra figyelmeztet a műtrágyamilliárdos.

A klímaváltozás és az egyre gyakoribb aszályos időszakok alapjaiban alakították át a magyar gazdálkodók szemléletét az öntözésről.
Az ágazat legfontosabb érdeke most az újabb ASP-kitörés megakadályozása.
A hőség felgyorsíthatja a gabonák érését, ami a termés mennyiségére és minőségére is hatással lehet.
A miniszterelnök a mai kormányinfón reagált a baromfióriás megszólalására - szerinte a cég komoly állami támogatásokat kapott és magas a profitja.
Minden területen komoly gondok vannak az agráriumban, az állattenyésztéás helyzete tragikus - mondta el Kulik Zoltán, a Vitafort vezérigazgatója.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.