Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
A kóser és halal szabályrendszerekről a legtöbben mindössze annyit tudnak, hogy előbbi a zsidók, utóbbi pedig a muszlimok körében határozza meg, hogy mi kerülhet az asztalra és mi nem. Az Alapvetés podcast legújabb műsorában két érintett szakértő tárja fel előttünk, hogy hogyan lehet megfelelni ezeknek az előírásoknak és milyen szigorúan szabályozott lépések szerint zajlik a kóser és halal vágás a két magyar vágóhídon.
Ahogy Csala Károly, a halal vágással is foglalkozó Gallicoop Zrt. élelmiszergyártási vezérigazgató-helyettese a beszélgetésben kiemelte: a muszlimok számára a dög és a vér abszolút tiltott. Ebből az alapelvből indul tehát ki az egész halal rendszer, melyben a vágás menete az elsőtől az utolsó állomásig szigorúan ellenőrzött.
Amint az Alapvetés podcast adásából kiderül, nem kevésbé összetett a kóser vágás sem. Ott ugyanis az étkezési előírásokat egy 613 pontból álló szabályrendszer határozza meg, amelyből harminc vonatkozik kifejezetten a húsfeldolgozásra. A vágás során pedig nemcsak az számít, hogy milyen állatot lehet levágni, hanem az is, hogy a vágást ki végzi el, milyen eszközzel és milyen körülmények között.
Maga a penge is egy nagyon fontos része ennek a rituálénak, hiszen azt is Izraelből, Jeruzsálemből hozzák, tehát nem akárhonnan jöhet. Az sem egy egyszerű kérdés, hogy ez repülőn hogyan jut el hozzánk
– mutatott rá Homonnai László, a kóser vágással foglalkozó Silver-Goose Kft. ügyvezetője.
Az Alapvetés podcast legújabb műsorában arról is szó esik, hogy miben térnek el ezek a speciális eljárások az Európai Unió előírásaitól, milyen speciális személyzetnek kell jelen lennie a vágásoknál, mikor van szükség imaszobára és Mekka-iránytűre és milyen gazdasági előnyöket jelenthet a magyar szereplőnek a speciális igények kiszolgálása.